RETRO RÁDIÓ

Ötezer gyereket ígértek a magyar államnak

Ötezer gyereket ígértek a magyar államnak
sl
Szerző
sl
Létrehozva2016. 08. 17. 10:10

Felépíthetik vagy megvehetik lakásukat a fiatal házasok, ha vállalják a szigorú feltételeket. Ha nem jön össze a baba, kamatostul fizethetik vissza a pénzt...

Sokan szeretnének családot, csak éppen nincs hová tervezni a gyerekszobát...

Az első fél évben csaknem 12 ezer család igényelte az új családi otthonteremtési kedvezményt (csok), összesen 32 milliárd forint értékben. A támogatás iránt összesen 61 ezren érdeklődtek a bankoknál.

Idén az első félévben 11 899 igénylést adtak be. Ezek 70 százaléka már meglévő gyerekekre, 30 százalékuk pedig születendő gyerekekre vonatkozik, közölte az illetékes minisztérium a %RIPOST% kérdésére - de hozzátették: ennél pontosabb adataik nincsenek. Ez körülbelül azt jelenti, hogy az érintett családok mintegy 4-5 ezer gyermek születését vállalták be előre.

Az igénylők kétharmada szerződést is kötött, és a szerződésbe foglalt támogatások 63 százalékát már megkapták

– ezt Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára reagálta az MTI-nek azokra a bírálatokra, amelyek szerint alig jutott el valaki odáig, hogy lakást is tudjon vásárolni. Az igénylők negyede három vagy több gyermekre, közel hatvan százaléka kettő, 16 százaléka pedig egy gyermekre adja be a támogatás iránti kérelmét.

A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) új lakás vagy családi ház vásárlására, építésére igényelhető vissza nem térítendő állami támogatás, melynek összege a már meglévő vagy a vállalt gyermekek számától függ. A támogatás maximális összege akár 10+10 millió forint is lehet (a fele vissza nem térítendő támogatás, a fele pedig államilag támogatott lakáshitel) is lehet. Tudni kell azt is, hogy ha a család nem teljesíti a "gyerekcélt", vagyis nem születik annyi gyerek, mint mennyit vállaltak, a pénzt vissza kell fizetni, igen szigorú feltételekkel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.