RETRO RÁDIÓ

Drámai fordulat a megerőszakolt kétéves kislány ügyében!

Drámai fordulat a megerőszakolt kétéves kislány ügyében!
WM
Szerző
WM
Létrehozva2016. 08. 20. 18:36

Megszólalt a börtönben a kislány édesanyja, aki részben beismerõ vallomást is tett. Szörnyû következményei lehetnek az esetnek.

Még három hónapig biztosan előzetes letartóztatásban maradnak annak a kétéves kislánynak a szülei. A picit a gyanú szerint valamilyen eszközzel megerőszakolták, ez ügyben tart a nyomozás. Korábban a %RIPOST% is beszámolt a szörnyű esetről, ami szinte az egész országot sokkolta. Úgy tűnik, hogy az anya kezd megtörni, miután részben beismerő vallomást tett. 

Az tragédia még júniusban történt, amikor egy VI. kerületi nevelőotthonban észrevették a gyermek szörnyű sérüléseit. A csöppség úgy került az otthonba, hogy az édesanyja bevitte őt, mondván, le akar mondani róla. A nő szinte azonnal szakított párjával, H. Lászlóval, majd elmenekült otthonról. A férfit és egykori élettársát az eset után egy hónappal helyezték előzetes letartóztatásba. 

A Bors azt írja, hogy a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás meghiúsításának veszélye miatt nem védekezhetnek a gyanúsítottak szabadlábon. Időközben az a hír is napvilágot látott, hogy a kislány feltehetőleg maradandó fogyatékosságot szenvedett.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.