Létrehozva: 2016.06.28.

Tovább küzd a hatóságok ellen a két éve megölt kisfiú édesanyja!

Ádámkának most lenne a születésnapja, de torta, ajándékok és ölelés helyett édesanyja csak egy égnek eresztett lufival tud megemlékezni róla. Hiszen a gyermek már odafönn van.

Barbara emlékséta szervezésével próbálja feldolgozni a két évvel ezelőtti tragédiát, amikor férje a mélybe dobta az alig fél éves kisfiukat egy bérház negyedik emeletéről, majd utána ugrott. Az asszony idén már másodszor szervezi meg az emlékezést, mellyel a családon belüli erőszakra szeretné felhívni a figyelmet. Ugyanis szerinte, ha két évvel ezelőtt a hatóságok komolyabban veszik bejelentéseit, a kisfiú ma is élne.

"Ez a megmozdulás erőt ad a továbblépésre. Ezt másképpen nem lehet feldolgozni, mint azzal, hogy idegen emberek kifejezik együttérzésüket.

Nekem is az a célom, hogy segítsek, hiszen Ádámot már nem hozhatom vissza, pedig nagyon hiányzik

- mondta a Blikknek a megtört édesanya, aki úgy véli, a rendszer hibája, hogy megtörténhetett a tragédia.

A rendőrség, „addig, amíg vér nem folyik” alapon megtagadta a távoltartást. A nagymama feljelentette a férfit, amikor először próbálta meg kidobni az ablakon a kisfiút. A bíróság ezt követően  felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bántalmazót, majd felhívták Barbara figyelmét, hogy köteles az apa számára biztosítani a láthatást. Ez mindössze hat nappal Ádám halála előtt történt... Barbara szeretné felhívni a figyelmet arra, hogy a nőknek igenis ki kell állniuk magukért. Ádám születésnapjára emlékezve, a Lánchídról léggömböket engednek a magasba…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

life.hu

75 éves lett a hollywoodi díva: övé a filmtörténet legforróbb erotikus jelenete

mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

mindmegette.hu

Mit főzz hétvégén? Ötletek a vasárnapi családi ebédhez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-