Rengeteg a kullancs a nyíregyházi játszótereken, de nem lehet irtani õket. A szülõk joggal aggódnak, hisz veszélyben vannak a gyerekek.
Kifejezetten kullancsok irtására alkalmas szer az Európai Unió területén nincs engedélyezve, a pirimifosz-metilt tartalmazó permet kikerült a hatóanyagok regisztrálásából. Ezért a magyarországi forgalmazási engedélyét is visszavonták, így a kullancsok okozta ártalmak megelőzése különböző védekezési módokkal, illetve azok együttes alkalmazásával lehetséges. Ez viszont azt eredményezi, hogy a köztereken, parkokban annyira elszaporodhatnak a vérszívók, hogy
komoly veszélyt jelentetnek az ott tartózkodó gyerekekre és kisállatokra is.
![]()
Nyíregyházán például kaotikus állapotokról számolnak be a játszótérre járó szülők, a Szabolcs Online szerint szinte söpörni lehet a kullancsokat a parkokban. Azért sem szabad a kullancsot figyelmen kívül hagyni, mert
több betegséget is terjeszt,
melyek közül a két legfontosabb a kullancsencephalitis és a Lyme-kór.
A rovar vérszívása többnyire teljesen fájdalom nélküli, a fertőzött kullancs nyálmirigyéből a megbetegedést előidéző kórokozók a beszúrást követő 4–6 óra múlva kerülnek az emberbe.
Lenne megoldás?
A szakértők szerint, ha a települések parkjaiban, közterületein célzott kertészeti munka folyna, azzal a környezet kevésbé lenne vonzó a kullancsoknak. Ezért lenne fontos a fű nyírása, az elburjánzott aljnövényzet kaszálása, metszése, ritkítása és az avar gyakori összegyűjtése. A parkokba kijáró vagy ott sétáltatott
kutyák, macskák is jelentős mennyiségű kullancsot hurcolhatnak be.
Időszakosan pedig, ha az adott, körülhatárolható területen a kullancsok nagyobb számban fordulnak elő, célszerű kihelyezni a kullancsveszélyre figyelmeztető táblákat.
