Újabb megrázó részletek a Kiss László-ügyben

"Nem tudom, miért gondolták, hogy meghaltam, de örültem neki. Arra gondoltam, akkor engem nem piszkálnak, megadják a tiszteletet és nyugalom lesz. A fiam sem tudott erről, meg akartam kímélni - mondta Takáts Zsuzsa. - Mindenféle mocskolódás előkerült, azt mondták, kacérkodtam, pedig nem is ismerhettek, nem jártam le az uszodába.

Aznap három barátnőmmel lementünk. Nem értem a felelőtlen kijelentéseket. Volt, aki szerint én vagyok az egésznek az oka. Az urakkal nem tudtam kacérkodni, mert nem is ismertem őket.

" Engem a volt férjem hívott fel, ő mondta, hogy a rádióban délben hallotta a sztorit. Nem is akartam elhinni, de este láttam a tévében.

Megijedtem a 43 éves fiam miatt, nem akartam őt terhelni, hogy ilyesmit tudjon meg az édesanyjáról.

Reméltem, hogy megússzuk, de nem így lett. A régi osztálytársaim tudják, most lesz az 55 éves érettségi találkozó, gyakran látjuk egymást, de erről nem beszélünk. Én is eltemettem magamban,

nehéz volt túltenni magam rajta, nem húsz hónapot kaptam büntetésként, mint Kiss úr.

Amikor felröppent a hír, felszakadtak a sebek. Kiss pályafutását figyelemmel kísértem, mert szeretem a sportokat. Rá úgy néztem, mint egy vadidegenre. Nem izgattam magamat rajta, ha látom, örültem, hogy teszi a dolgát, olimpiát nyernek a tanítványai, de nem volt gyomoridegem" - mondta.

"Most bánt az egész, kevesen kérdezték, mi van azzal a lánnyal. Nehezen léptem túl a dolgokon, azt gondolom, az egyéniségem torzulhatott, ennek megállapításához pszichológus kellene.

Élnek még azok a barátnőim, akik akkor velem voltak, ők figyelték az eseményeket, én elzárkóztam, amennyire csak lehetett. Ostoba, felületes véleményeket hallottam magamról, rengeteg butaságot hordtak össze, ez fájt. Mindig jó jegyeket kellett szereznem, nem volt túl jó a származásom az egyetemhez, én pedig oda akartam menni.

Az uszodabeli események előtt fejeztem be az érettségit, mégpedig jelesre.

Szigorú gimnáziumba jártam, egyenruhában jártunk, nem volt olyan, hogy az ember kimarad estére. Három barátnőmmel mentünk a Sportuszodába, ott ültünk hárman, azt hittem, enyém a világ és a boldogság. Az élet ilyen, amikor repdes az ember, lesújt rá.

Ott napozás közben szóba elegyedtem aznap délelőtt az egyik fiatalemberrel, a Lantossal, teljesen normálisan beszélgettünk.

Az ember hülye, de ma is megtenném, mert normális külsejű, normális viselkedésű fiatalember volt. Ahol ültünk, 40-50 méterre volt egy épület, azt mondta, megmutat ott nekem valamit. A ház ablakai magasan voltak, szóltam a lányoknak, hogy bemegyek, megnézem, mit akar mutatni.

A bejárat a hátsó oldalon volt, a lányok oda nem láttak, de az uszodából sem lehetett látni. Úgy nézett ki, mint egy raktár, de szolgálati lakás volt.

A fiú azt mondta, innen nem mész el, mert akarlak, én tiltakoztam, de mondta, hogy hiába, jönnek a többiek. Fürdőruhában voltunk mindketten, s valóban jött még két fiú, ők utánunk jöttek be.

Először azt hittem, hülyéskednek, aztán könyörögtem, de rám ugrottak: ketten lefogtak,

befogták a számat, első volt a Lantos, akivel bementem, utána a Várszegi, aztán a Kiss – utólag tudtam meg a nevüket. Nem volt kegyelem

- mesélte Takáts Zsuzsa. 

"Döbbenetes, ha rágondolok, próbálok hideg fejjel gondolkodni, de nem megy. Rémes élmény volt. Rosszul lettem közben, nem tudtam összeszedni magam, úgyhogy gyógyszert adtak később, hogy jobban legyek. Ecetes víz volt odakészítve, hogy megmosakodjak, én nem tudtam, hogy minek az ecet, ők mondták, hogy így kell.

Azóta is próbálom felidézni, hogy miért is mentem be, miért nem esett le a tantusz, de a fiú nem úgy viselkedett, jó svádájú volt, jóképű, nem kulturálatlan, nem gyanakodtam.

Ha nem lettek volna élsportolók, súlyosabb ítéletet kaptak volna. Amikor találkoztunk a bíróságon, utálattal, megvetéssel néztek rám, nem értették, mit keresnek ott. Ez volt a legszörnyűbb, hogy nem értették, mit csináltak. Én erős jellem vagyok és nekem is ennyi évbe telt túltenni magam.