RETRO RÁDIÓ

Felbujtás miatt hallgatta le a rendőrség a magyar újságírónőt

Felbujtás miatt hallgatta le a rendőrség a magyar újságírónőt
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 05. 13. 12:35

Hivatali visszaélés és vesztegetés gyanúja miatt folyt a titkos információszerzés, amely a Blikk szerint törvénytelen volt.

Mint kiderült, a vád szerint egy rendőr súgott a Blikknek egy kettős emberölési ügyben, és bár a lap szerint olyan információkról volt szó, amelyeket egyébként más médiumok is megszereztek a helyszínen,  a rendőrt hivatali visszaéléssel gyanúsították meg.

Ekkor titkos információgyűjtésbe kezdtek, melynek kapcsán a Blikk egyik újságíróját, Csikós Klaudiát is lehallhatták. „A titkos információgyűjtés célja az ügy vonatkozásában a Btk. 305. paragrafusának c.) pontja szerinti felbujtóként elkövetett hivatali visszaélés, a Btk. 293. paragrafusának 1-2. bekezdése szerinti hivatali vesztegetés gyanúja volt” – állt a bírói igazolásban.

Érdekesség, hogy a telefon a lapkiadó nevére van bejegyezve, így az akták alapján a nőt hangja alapján azonosították be, ez azonban azt feltételezi, hogy már a kettős emberölési ügy előtt is lehallgatták.

A megvádolt rendőr ügyvédje most azt kéri, tegyék nyilvánossá az újságíróra vonatkozó, titkosan begyűjtött információkat, ugyanis amennyiben az törvénytelen volt, akkor az egész további eljárás is az.

A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) szerint is törvénytelen lehet a lehallgatás, a magyar jogrendszerben ugyanis az úgynevezett „újságírói források” védelmet élveznek, hiszen csak így lehet hozzájutni bizonyos, a társadalom szempontjából fontos információkhoz.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.