Decemberben még azt sem tudták, mivel fûtsenek, az adományoknak köszönhetõen azonban mára új házba költözhettek a somogysárdi árvák!
Végre saját, új otthonba költözhettek düledező házukból a somogysárdi árvák, akik édesanyjuk két évvel ezelőtti halála után tavaly édesapjukat is elvesztették. A három gyermek gyámja a legidősebb lány barátja lett, de a kis fiatal család nagyon nehéz anyagi körülmények között tengette életét.
Történetük még decemberben kapott nyilvánosságot, és a segítség az ország minden részéből megindult a gyerekekhez. De akkor, ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, nem lélegezhettek fel a testvérek: az adományok miatt folyamatosan fenyegetések érték őket, állandóan otthon kellett lenni valakinek, mert düledező otthonukat még csak be sem tudták zárni.
Márciusra azonban nagyot fordult a kis család élete, annyi adomány összegyűlt ugyanis, hogy egy közeli településen meg tudtak maguknak venni egy szép családi házat, ahol
már nemcsak biztonságban vannak, de saját szoba is jut mindeninek.
![]()
"Még mindig telefonálgatnak, mire lenne szükség, vannak emberek, akik a mai napig folyamatosan törődnek velünk" - mondták el a gyerekek, akik most baromfiudvar és konyhakert kialakítását tervezik, és egy autót is be szeretnének szerezni. "Szinte felfoghatatlan, ami történt velünk!" - összegezte a nagyobbik lány az elmúlt hónapok mesébe illő történéseit.
