RETRO RÁDIÓ

Már tudjuk, meddig járhatnak a Déliből a Balatonra vonatok

Már tudjuk, meddig  járhatnak a Déliből a Balatonra vonatok
F. G.
Szerző
F. G.
Létrehozva2016. 04. 22. 18:35

Sokakat érint a Déli pályaudvar esetleges bezárása. Mutatjuk, mi várható.

Jelenleg három fontos dátumról lehet tudni, amik eldöntik majd a pályaudvar sorsát.

Az első dátum: 2016. július 1.

Eddig készülnének el a funkcióváltáshoz kapcsolódó hatásvizsgálatok. Ez a határideje a tervekhez kapcsolódó ötletpályázat kiírásának és lebonyolításának, valamint a Déli üzemi pályaudvari, tehát

nem utasforgalmi

részén tervezett sport és szabadidős létesítményeinek részletes koncepciójának kidolgozása.

A második dátum: 2016. szeptember 1.

Kormány elé kerül a véglegesnek gondolt koncepció, benne a szükséges kelenföldi fejlesztésekkel.

A harmadik dátum: 2017. december 31.

A budai vasútfejlesztéshez szükséges telekalakítási eljárások és a kapcsolódó egyéb tulajdonrendezési eljárások lebonyolítása.

 

Mindebből az következik, hogy másfél évig feltehetően marad az eddigi közlekedési rend, járnak még az üdülőszezonban a balatoni vonatok.

 

Érdekesebb, hogy mi lesz később. Jelenleg a Déliből naponta átlagosan 120 vonat indul, és ugyanannyi érkezik. A Dunántúlról ide fut be az elővárosi vonatok többsége. A MÁV elnök-vezérigazgatójának korábbi nyilatkozatából az olvasható ki, hogy ez részben vagy egészben megmaradna.

„Az új motorvonatok vásárlását követően a Déli forgalmának újratervezésén dolgoznak a kollégák.

 

Egyértelmű, hogy egyfajta ingajárati közlekedésre kellene áttérni,

 

mivel ha nem mozdonyokból és kocsikból álló szerelvényekben gondolkodunk, akkor a Délinél nincsen szükség a rendező pályaudvari funkcióra” – mondta egy interjúban Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

 

Ehhez azonban valamit kezdeni kellene a Kelenföldi páyaudvarral, ami olyan állapotban van, hogy feltehetően csak azért nem záratja be az ÁNTSZ, mert az ellenőrei még nem vetődtek el arra…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.