RETRO RÁDIÓ

Kizárták egyik szomszédunkat az Eurovíziós Dalfesztiválról!

Kizárták egyik szomszédunkat az Eurovíziós Dalfesztiválról!
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2016. 04. 22. 17:15

Az Eurovíziós Dalfesztiválok 61 éves története során még nem történt meg, hogy egy jelentkezõ országot menet közben tiltsanak el a részvételtõl.

Romániát törölték a résztvevő országok listájáról, így nem vehet részt az idei Eurovíziós Dalfesztiválon Svédországban.

A román közszolgálati tévé majdnem 10 éve halmozta nagyméretű adósságát a fesztivált szervező Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) felé. A be nem fizetett összeg idén elérte a 16 millió svájci frankot. Az EBU többször is megkereste a román kormányt, illetve az érintett szerveket. Több lehetséges konstrukciót is kínáltak, hogy rendezzék az anyagiakat. Ám megoldási javaslataikra választ sem kaptak.

Ezért kizárták a román közmédiát a társaságból. Ennek pedig az a velejárója, hogy az idei megmérettetést biztosan ki kell hagyniuk. Pedig keleti szomszédunk eddig mindig döntős tudott lenni, sőt egyszer meg is nyerte a versenyt. Ezzel a statisztikával pedig a legeredményesebb országok közé tartozik. Vagy inkább: tartozott.

(Metro)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.