RETRO RÁDIÓ

Így él a derekánál összenőtt sziámi ikerpár! Nem akarnak szétválni

Így él a derekánál összenőtt sziámi ikerpár! Nem akarnak szétválni
T.D.
Szerző
T.D.
Létrehozva2016. 04. 30. 20:10

Pin és Pan, a hétéves ikerpár a derekánál nõtt össze, és egy pár lábuk van. Pin irányítja az egyiket, Pan a másikat, és már annyira összeszoktak, hogy annak ellenére sem válnának szét, hogy erre lehetõségük lenne.

A nagyszülők szerint a két lány pont úgy viselkedik, mint bármelyik másik testvérpár, sokat énekelnek, nevetnek és szeretik a fagylaltot. Mára tökéletes az összhang kettejük között, megtanultak együtt járni és öltözködni is.

Az orvostudomány képes lenne arra, hogy szétválassza őket, de annyira erős a testvéri kötelék, hogy ők ezt nem szeretnék.

Egyszer már műtötték őket, szétválasztották a gyomrukat, így már külön szervrendszerrel élnek.

Bangkoktól 250 kilométerre laknak, és egy speciális gyerekeknek fenntartott iskolába járnak. A többi gyerek befogadta őket, és nagyon jól érzik magukat az osztályban. Az osztályfőnök szerint mindkét gyereknek megvan a lehetősége és a készsége, hogy önálló munkát végezzen a jövőben.

A nagyszülők büszkék unokáikra, annak ellenére, hogy sokszor nagyon csintalanok és engedetlenek, sőt a nagymama még bele sem gondolt, milyen lenne, ha szétválasztanák őket.

A tesvérpárról a videót itt tekintheted meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.