Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.04.26.

Csernobil: először Paks jelezte, hogy valahol nagy baj történt

Harminc éve annak, hogy április 26-án, hajnali 1:23:58-kor a csernobili atomerõmû 4-es reaktora gõzrobbanás következtében kigyulladt, és robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás. Ami akkor történt, az emberi felelõtlenség és hõsiesség különös drámája.

Egy rosszul elsült kísérletet tesznek felelőssé a szakértők a reaktorrobbanás bekövetkezéséért. Azt pedig az akkori idők politikai viszonyai magyarázzák, hogy a szovjet vezetés próbálta eltitkolni a világ előtt a katasztrófát. De rövid időn belül első ízben Svédországban  kezdtek radioaktív felhőket észlelni, amelyek délkeleti, tehát a Szovjetunió irányából érkeztek. Ettől kezdve már nem lehetett sokáig eltitkolni a balesetet.

A %RIPOST% tudósítójának egy akkor a Paksi Atomerőműben dolgozó mérnök egy széles körben még nem ismert történetet mondott el, amiből az erőmű szakemberei már tudták, hogy valahol nagy baj történt.

Az erőmű biztonsági rendszerei jelzik azt is, ha valakit sugárterhelés ért az üzem területén. Ilyen műszer ellenőrzi a kilépő dolgozókat is. Azon a reggelen riasztott a rendszer, de a műszakba érkező dolgozóknál jelzett be a sugárzásmérő...

Hivatalosan akkor még senki semmit nem tudott az országban, de a radioaktív felhő már fölénk érkezett, s beterítette az egész országot.

A KFKI néhány munkatársa a katasztrófát követő délelőttön egy utcai telefonfülkéből több budapesti és megyeközponti óvodát, bölcsődét hívott fel telefonon, figyelmeztetve a pedagógusokat, hogy „olyan erős a nap sugárzása, hogy az veszélyes lehet a gyerekekre”. Az óvodákból terjedt aztán tovább suttogva a figyelmeztetés.

Április 28-án Bedő Iván, a Magyar Rádió hírszerkesztőségének turnusvezetője döntése alapján a BBC hírére is támaszkodva hírt adtak a katasztrófáról a Rádió 21 órai híradásában. A hír közlését a felsőbb vezetés másnap hajnalban tiltotta le, Bedő pedig büntetésben részesült...

Cikkünkhöz kapcsolódó exkluzív képösszeállításunkat a %RIPOST% fotóriportere készítette.

 

A robbanás után katonákat vezényeltek a reaktorblokkhoz, akiknek megfelelő védőfelszerelés nélkül kellett eltakarítaniuk a romokat, hogy hozzákezdhessenek a reaktor maradványait befedő betonszarkofág megépítéséhez. A több hónapig tartó akcióban százezrek vettek részt, ezrek haltak meg a Csernobilban eltöltött órák, napok következtében.

Az áldozatok számáról hivatalos adatok nem állnak rendelkezésre, mivel a Szovjetunióban a katasztrófa után titkosították az áldozatok kórházi kartonjait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Fésűs Nelly lánya szakított a barátjával, majd egy ismert magyar zenésszel jött össze

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-