Létrehozva: 2016.03.30.

Ez vár a húsvéti nyuszikra! Egyre kegyetlenebb a nyúlbiznisz!

A húsvéti nyuszikat alaposan megszeretgették az elmúlt napokban, most viszont gondoskodni is kellene róluk. A menhelyek felkészültek a rohamra, de nem mindegyik állat olyan szerencsés, hogy odakerül...

Szerző Sárosy Mariann

Az állatvédők évről évre felhívják a figyelmet arra, hogy ne vásároljanak a szülők élő nyuszit húsvétra: a pici állatok ugyanis megnőnek és sokáig kell gondoskodni róluk. A Budapesti Állatkert 2008 óta nem fogad be nyuszikat húsvét után, hogy ezzel is megpróbálják elvenni a szülők kedvét a "rövid lejáratú" nyuszik vásárlásától - az állatsimogatóban viszont külön nyuszirészleget rendeznek be húsvét táján, hogy a gyerekek a megfelelő helyen és a megfelelő körülmények között szeretgethessék a pici tapsifüleseket.

Az út szélén, piacok mellett már akár 1-2000 Ft-ért is árulnak pár hetes kisnyulakat, amiknek még ránézésre is az anyjuk mellett lenne a helyük. Ezekről sokszor azt állítják, hogy törpenyulak, pedig csak nagyon kicsik: általában emiatt nem is érik meg a felnőttkorukat.

- meséli Simon Mária, az Első Nyúlmentő Alapítvány alapító tagja.

Húsvét körül rengeteg olyan nyulat látunk a piacon, amelyeknél nem figyeltek még arra sem, hogy azonos fajtájú szülőktől származzanak: ezeknek rengeteg genetikai betegséggel kell megküzdeniük, amelyeknek a kezelése borzasztóan drága.

Éppen ezért a jó nevű nyúltenyészők közül sokan eladási stopot hirdetnek húsvét körül: ők így próbálják kivédeni, hogy az állataik rossz körülmények közé kerüljenek.

Aki mégis úgy gondolja, hogy nem tud megfelelően gondoskodni a családba került nyusziról, annak az Első Nyúlmentő Alapítványnál minden segítséget megadnak: ha még egy darabig tudja tartani, akkor ingyen keresnek neki leellenőrzött gazdát. De ha kell, el is szállítják és ideiglenesen ők fogadják be: ekkor viszont pénzbeli támogatást is várnak a nyuszi mellé, hiszen az ő forrásaik is végesek.

Az általuk közvetített kisnyulaknál viszont mindent megtesznek azért, hogy egészségesen kerüljenek új otthonba: az állatokat ellenőrzik és orvosi vizsgálatra viszik, a befogadókat pedig próbálják szűrni, hogy elkerüljék a szaporítókat. 

Aki új gazdát keres a nyulának, az először majdnem biztosan olyan szaporítókba fut bele a közösségi oldalakon, akik csak ingyen akarnak állatokhoz jutni, hogy utána némi nevelés és elletés után a fazékba küldjék őket

- figyelmeztet az alapítvány munkatársa.

Húsvéti nyúl másképpen

A tudatos állattartásra nevelésnek egy igen bizarr módját választotta egy apuka, aki az ötéves kislányával együtt vágta le és dolgozta fel konyhakészre a nagyfülű kis kedvenceket. A fotósorozat óriási felhördülést keltett a neten.

A családi biofarmot vezető apuka úgy gondolja, hogy az állatok tiszteletéhez hozzátartozik, hogy egy gyerek minél hamarabb megértse: hogyan kerül az étel az asztalra és mivel jár, ha húst eszünk. A négyéves kislány nyuszinyúzásáról szóló képek viszont így is rengeteg embernél kiverték a biztosítékot.

A mai gyerekek közül nagyon kevesen élnek ilyen szoros kapcsolatban a gazdaságban tartott állatokkal, azt pedig semmi esetre sem ajánljuk, hogy valaki így szabaduljon meg a megunt házi kedvenctől: súlyos lelki sebeket okozna ezzel a gyerekének!

 

Szerző Sárosy Mariann

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország rakétákkal támadta Ukrajnát és előretört Urozsajnoje közelében

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-