RETRO RÁDIÓ

Nem nézhetett tévét a nagyi, bosszúból magára gyújtotta a házat

Nem nézhetett tévét a nagyi, bosszúból magára gyújtotta a házat
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 01. 05. 16:58

Az idõs balástyai asszony teljesen kikelt magából, amikor családja vendégségbe ment, neki pedig megtiltották, hogy tévét nézzen magányos óráiban. A hírek szerint annyira kiakadt, hogy úgy döntött, magára gyújtja az egész házat. Életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.

Több mint négy órán át lángolt egy tanya vasárnap délután Balástya külterületén. A lakhatatlanná vált lakóépületből a tűzoltók egy súlyosan megégett nénit menekítettek ki, akit jelenleg is az intenzív osztályon ápolnak - írja a Délmagyar.

Az első információk szerint nem véletlenül csaptak fel a lángok aznap délután. Maga a nagyi volt az, aki úgy döntött, hogy magára gyújtja az egész házat, méghozzá bosszúból.

Családja ugyanis vendégségbe volt hivatalos, ám az idős asszonyt otthon hagyták. Õ ekkor még azt remélte, hogy magányos óráit a tévé előtt tölti majd, és leköti magát néhány sorozattal. Rokonai azonban távozás előtt kikapcsolták a készüléket, ez pedig azonnal kiverte a biztosítékot a nagyinál. A szóbeszéd szerint annyira agresszívvá vált, hogy megfenyegette a családot: nem csak a tévét, de az egész lakást szétveri. Később pedig valószínűleg még ennél eszementebb ötlete támadt.

Miután telefonon jó étvágyat kívánt rokonainak az ebédhez, állítólag egyenesen a melléképület felé vette az irányt, jól tudta ugyanis, hogy ott egy hatalmas gázpalackot tárolnak. A szóbeszéd szerint ő maga cipelte a palackot a házba, amit később dühében berobbantott. A szomszédban vendégeskedő családtagok halálra rémülve vették észre, hogy az ő házukból gomolyog a sűrű füst.

Az idős asszonyt életveszélyes égési sérülésekkel szállították kórházba, jelenleg is az intenzív osztályon ápolják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.