RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen összegeket szedtek össze a korrupt vámosok és határőrök!

Hihetetlen összegeket szedtek össze a korrupt vámosok és határőrök!
AP
Szerző
AP
Létrehozva2016. 01. 25. 12:45

A kapzsisága buktatott le tavaly több mint száz határrendészt és vámost. Ellen tudnál állni ekkora összegeknek?

Akkora volt a kísértés, hogy hiába tudtak arról a záhonyi és röszkei vámosok és határrendészek, hogy a Nemzeti Védelmi Szolgálat emberei megfigyelik őket, nem bírtak leállni azzal, hogy pénzt szedjenek a határátlépőktől.

A Népszabadság cikke szerint naponta egy-kétezer eurót, azaz

több mint 600 ezer forintot is összeszedhettek. 

A kenőpénzt általában "kofé" és "csáj" szavakkal, kávé-, illetve teapénzként kérték el. A személygépkocsik és kisbuszok sofőrjeitől tíz, a nagyobb buszoktól öt eurót kértek utasonként, amit az útlevéllel kellett átadni.

Akik nem fizettek, azokat félreállították, órákig várakoztatták, majd

mindenre kiterjedő kivizsgálásnak vették alá.

Tavaly több mint száz rendőrt és vámost fogtak el, a záhonyi határátkelő szinte teljes állományát.

Többségük azóta is előzetes letartóztatásban ül.

Ahogy a cikk írja, először két hullámban levadászták a csempészekkel üzletelőt NAV-osokat, majd két akcióban elcsípték a határrendészeket. 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.