RETRO RÁDIÓ

Ez már nem vicc! Jégpáncélban az ország!

Ez már nem vicc! Jégpáncélban az ország!
S.A.
Szerző
S.A.
Létrehozva2016. 01. 10. 08:00

Vasárnap is sok csapadékra kell számítanunk, az ország egyik részén még mínuszokkal, a másikon felén akár 10 fokos hõmérséklettel. Jég, köd és esõ minden mennyiségben!

Aki vasárnap is hajnalban kelt, jobb, ha vigyáz, az utak akár jégpáncéllá is válhattak az egész napos esőzés és a fagypont körüli éjszakai hőmérséklet miatt.

Az ónos eső veszélye miatt a fővárosra és Pest megyére, továbbá Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg vasárnapra már csak elsőfokú figyelmeztetést jeleznek.

Vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég, de délután nyugaton átmenetileg elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet.

Az ország nagy részén esni fog, ahol eddig az ónos eső volt jellemző, délelőtt már ott is sima esőre kell számítani.

Nyugat felől dél körül lassan szűnni kezd a csapadék, ugyanakkor egyre több helyen lesz köd.

Főként nyugaton, illetve a Dunántúli- és Északi-középhegységben, a Balaton térségében több helyen is sűrű ködre lehet számítani. Emiatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Vas és Zala megyére adtak ki figyelmeztetést vasárnapra.

Délen, később nagyobb területen kell élénk, erős déli, délnyugati szélre számítani.

Az ország nagy részén 1 és 6 fok között lesz a hőmérséklet, de délkeleten, délen már 7, 10 fok valószínű.

Kettősfronti hatásokkal kell számolnunk. Senki ne csodálkozzon, ha erős fejfájást, migrént tapasztal. Az időjárás is okozhatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.