A járókelõk egy férfira lettek figyelmesek az egyik novoszibirszki toronyház tizenötödik emeleti ablakában, amint éppen a lábánál fogva lóg a szédítõ mélység felett. Egyikük még videót is csinált.
A férfinak beakadt a lába az ablak mögött húzódó korlátba, mielőtt kizuhant volna egy 15. emeleti ablakból. Ahelyett, hogy szörnyet halt volna az épület előtti járdán, 30 percig lógott furcsa testhelyzetben fejjel lefelé.
![]()
Egy idő múltán még a pólóját is levette, hogy azzal jelezzen a járókelőknek, akik a kiáltásait ugyan nem hallották meg, de egy idő múltán észrevették a furcsa mozgást a magasban.
![]()
Végül a szomszédok oldották meg a problémát, mintegy fél óra alatt sikerült csak betörniük a lakás ajtaját.
A katasztrófaturisták eközben az utcán álltak, mobiljukkal fotóztak és videóztak, várva, hogy a férfi lezuhanjon. Végül csalódottan kellett távozniuk, mert valaki kihívta a mentőszolgálatot is, de addigra megmentették a szerencsétlenül járt embert.
A fura eset még szilveszter környékén történt, egy videó került csak fel róla az internetre, amin látszik, hogy a tehetetlen fickó szinte mozdulni sem tud a kificamodott lábán lógva.
Hogy miért került ilyen kínos helyzetbe, véget akart-e vetni az életének, vagy esetleg éppen ablakot pucolt, nem tudni - adta hírül a The Siberian Times.
