RETRO RÁDIÓ

"Szégyentelen ellenségeink reszketnek tőlünk!" Audioklippel toboroz kínai muzulmánokat az ISIS.

SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2015. 12. 13. 07:52

Elképesztõ, milyen trükkök vannak még az Iszlám Állam tarsolyában! A 30 milló kínai muszlimból szeretnének néhányat elérni.

Nem hiába írták már le százszor, az ISIS marketingje túlságosan is profi ahhoz, hogy ne amerikai szakértők irányítsák. Most új fegyvert vetett be a terrorista szervezet: mandarin nyelven készített egy audoklipet, amelynek célja, hogy Kínában élő szimpatizánsokat toborozzon.

A négyperces dalról egy, az ISIS honlapjait figyelő különleges szolgálat számolt be a hét elején. A szöveg körülbelül arról szól, hogy “szégyentelen ellenségeink reszketnek tőlünk”...

A férfi énekest kórus kíséri és azért nem zenekar, mert a saria, az iszlám törvénye nem engedélyezi hangszerek, csakis hangok felhasználását.

Még nem világos, hogy kiket tud elérni a lelkesítő dal, mindenesetre Kínában körülbelül 20 millió muzulmán él. Hivatalos kínai források szerint körülbelül 300 kínai állampolgár harcol az ISIS oldalán.

Ezen a héten Peking újból megerősítette azt a szándékát, hogy Moszkvával és Washingtonnal együtt kellene fellépni a terror állammal szemben, ami azt is jelentheti, hogy egyedül nem hajlandó belépni az ISIS elleni háborúba.

Kínának azóta lenne különös oka a leszámolásra, mióta november 20-án Maliban az al-Kaidához tartozó fegyveresek három kínai hivatalos személyt is lemészároltak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.