RETRO RÁDIÓ

Megszületett a nyáron eltűnt Vivien babája a nevelőapjától!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 12. 13. 10:15

Ez az idei legképtelenebb eltûnéses történet: nevelõapjától lett terhes a 15 éves lány. Elõkerült, megszült!

A 15 éves Vivien idén májusban tűnt el, családja látszólag kétségbeesetten kerestette a rendőrséggel is. Mint akkor arról a %RIPOST% is beszámolt, a helyiek szinte végig tényként kezelték, hogy a lány korábbi nevelőapjának valami köze volt az eltűnéshez.

Egyesek szerint a férfi molesztált a kislányt, mások szerint kölcsönös vonzalom alakult ki kettejük közöttük. Ezt erősítette az is, hogy az egyébként német állampolgárságú nevelőapa, és a lány anyja januárban szakítottak, anya és lánya útjai ekkor el is váltak egymástól, Vivien vér szerinti édesapjához költözött.

Innen tűnt el, mindössze a költözés után 5 hónappal. Először úgy tűnt, mintha a család is nagy erőkkel keresné, aztán leginkább úgy, mintha mindenki tudná hol van... Végül a nagymama vallotta be, unokája lefeküdt nevelőapjával, terhes lett tőle, és azért menekült el, mert családja el akarta vele vetetni a babát.

Aztán Vivient mégis hazavitték, a lány élete pedig azóta 180 fokos fordulatot vett. Életet adott babájuknak, és bár Facebook bejegyzései szerint szüleinél él otthon, és nem a férfival, a 35 éves egykori nevelőapa eljegyezte őt, és a legnagyobb szeretetben nevelgetik csecsemőjüket. A rengeteg közös fotó a kisbabával, és az eljegyzés hírül adása is azt mutatja, Vivien révbe ért, családja pedig elfogadta a fura és meglepő helyzetet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.