Létrehozva: 2015.12.08.

Közel egy éve bolyong Budapest utcáin egy skizofrén férfi

Február óta keresi kétségbeesetten családja a 26 éves Tibort, akit súlyos skizofréniával kezelnek. A kórosan sovány férfit eltûnése óta már többen is látták felbukkanni Budapest különbözõ pontjain, míg mások azt állítják, hogy már nem is él.

Szerző Doris

A fél ország összefogott, hogy megtalálja Tibort, azt a skizofrén férfit, aki még idén februárban tűnt el a főváros VIII. kerületéből. Bár a kórosan sovány férfi súlyos beteg, gyógyszerei nem voltak nála, amikor közel egy éve nyoma veszett.

Aggódó szülei azonnal bejelentették eltűnését a rendőrségen, ám pontos információ azóta sem érkezett hollétéről. Családja azonban még mindig nem adta fel a reményt, és kétségbeesve kérik a fővárosiakat, azonnal jelezzék, ha látják valahol a beteg fiút, aki szerintük semmilyen veszélyt nem jelent embertársaira.

A róla készült fotó újra felkerült egy eltűnt embereket kereső Facebook oldalra, többen azonban azt állítják, hogy Tibor már rég meghalt. Mások viszont biztosak benne, hogy őt látták felbukkanni fehér kapucnis pulóverben a Fővám téri Vásárcsarnoknál, igaz, ez még tavasszal történt.

Az biztos, hogy eltűnésekor egy szakadt, kék színű munkásnadrágot, egy fekete pólót és egy kockás zakót viselt. Ruháit persze azóta lecserélhette, ám különös ismertetőjele, hogy egyik lábát egy kicsit húzza, erről pedig minden bizonnyal fel lehet ismerni.

 

FRISSITÉS!!! Még mindig semmi hir felőle!Kérjük, ha látja, próbáljon fotót késziteni róla! Köszönjük!Kérjük szé...

Szerző: Eltűnt emberekért-megoszthatod2015. március 6.

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

mandiner.hu

Anya csak egy van! Kivel vonultak ki a kezdéshez a Fradi–Debrecen meccs főszereplői? (VIDEÓ)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-