Létrehozva: 2015.12.18.

Diákjai és a rendőrség együtt keresik az eltűnt tanárt, a család titkolózik!

A kétségbeesett diákok az interneten kérnek segítséget, míg környezete mereven elzárkózik attól, hogy mások is keressék a férfit.

Szerző Ripost

A szombathelyi rendőrség osztotta meg még november végén Harrach Gergely eltűnését. Az elmúlt két hétben mégsem terjedt el a keresés az interneten, ahogy az ilyenkor lenni szokott. December 17-én indult csak meg a lavina, ekkor derült ki, hogy az eltűnt fiatalember kémia szakos tanár.

"Kérem, ha valaki látta, esetleg tud róla valamit, jelezzen, nagyon aggódunk érte" - osztotta meg a Pesten Hallottam Facebook-csoportban egyik diákja. A megosztást aztán egy hivatalos közlemény is követte az eltűnt tanár iskolájának Facebook-oldalán: "Sajnáljuk, hogy ilyet kell megosztanunk, de

minden segítség jól jön. Egyik tanárunk eltűnt.

A képen látható férfi, Harrach Gergely, november 29-én (vasárnap) este eltűnt. Ha bárki bármit tud róla, látta valahol azóta jelezzen, aggódunk érte!" - osztotta meg az iskola.

Úgy tűnik azonban péntek reggelre már mindenki megbánta, hogy közzétette az egyébként publikus keresést (nyilvános körözés alatt  áll a férfi). A férfi testvére, és édesanyja abszolút elzárkózik a nyilatkozattól, sőt, azt hajtogatják, nem szeretnének publicitást - miközben az iskola diákjai éppen arra kérnek mindenkit, hogy megosztásaikkal segítsenek a keresésben.

A %RIPOST% telefonon elérte az iskola egyik tanárát - aki szintén megosztotta a bejegyzést, melyben kollégáját keresik. Bár a hölgy csak annyit mondott, hogy az eltűnt tanár tudomása szerint rendezetten élt, és hogy élete álma teljesült azzal, hogy náluk tanítson, később ijedt hangon hívott vissza minket. "Tájékoztattam az igazgatót arról, hogy beszéltünk, és

úgy néz ki, fegyelmit fogok kapni."

Próbáltuk az igazgatót is elérni természetesen, de a mobiltelefonján hangposta kapcsol be, az iskolában pedig állítólag nem tartózkodott ma benn.

A %RIPOST% úgy tudja, hogy a férfi Hermina utcai otthonából tűnt el,

utoljára volt iskolája, a Zrínyi Miklós Gimnázium szalagavatóján vett részt

szombat este. Vasárnap délutáni programjaira pedig már nem ment el. Semmi sem utalt arra, hogy gondjai lennének, interneten is fellelhető életrajza szerint fényes karrier küszöbén áll.

A szombathelyi rendőrség, amely a keresést megindította, nyomatékosította, hiába kéri a család a nyilvánosság kerülését, a rendőrség ilyenkor közzéteszi mind a nevet, mind a fotót, és a lakosság segítségét kéri. Ennél többet azonban ők sem tudnak elárulni egyelőre,  a nyomozás ugyanis folyamatban van:

origo.hu

Ennél bizarrabb tizenegyest még soha nem adtak focimeccsen

ripost.hu

Hoppá: több százezer forint borravalót adott T. Danny egy felszolgálónak - videó

borsonline.hu

Egy ország hőköl ma hátra: az éjjel meggyilkolták a csodálatos színészt

mandiner.hu

A Balaton rossz – aki szerint mégsem, az „hülye mucsai paraszt”, „vidéki bunkó”, vagyis „agymosott” Fidesz-szavazó, ugye?

ripost.hu

Belép az Ikrekbe a szerencse bolygója: ez a 3 csillagjegy teljesen új életet kezd

mandiner.hu

Halálos fenyegetést kapott a lengyel elnök – nem is akárkitől

ripost.hu

Szerelem a láthatáron: három csillagjegyre júniusban boldogság vár

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

ripost.hu

Ellepték a kerted a csigák? Így inthetsz búcsút nekik nyomban

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-