Villanyszerelő volt az Iszlám Állam hírhedt szónoka!
A Lõkösházán elkapott iszlamista szónok, akit jelenleg egy magyar fogdában õriznek, korábban villanyszerelõként dolgozott Angliában. Egyszer már elítélték terrorizmusra való felbujtás miatt.
Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Trevor Brooks-ot és egy társát még november 14-én igazoltatták a román vasúti határátkelőnél, Lőkösházánál, mire egyikük
egy brit jogosítványt, másikuk egy Koránt mutatott fel.
Csak szerdán derült ki, hogy letartóztatott két férfi egyike az a brit állampolgár, aki arab nevén Abu Izzadeen-ként tartotta hittérítő, buzdító beszédeit a szigetország mecseteiben. A jamaikai származású, 40 éves Brooks 18. születésnapja után azonnal áttért át az iszlám hitre, később Afganisztánban és Pakisztánban is járt, ahol
állítólag terrorista kiképzésben is részesült.
A férfit még 2008-ban ítélték el terrorizmusra való felbujtás miatt, akkor 4,5 évet ült börtönben, de szabadulása után sem hagyhatta volna el Nagy-Britannia területét, egyes források szerint házi őrizet alatt állt. A DailyStar brit lap egy korábbi cikke azt írja a szónokról, hogy
korábban villanyszerelőként dolgozott,
így férkőzött a gyanútlan brit emberek bizalmába.
![]()