Szívszorító levél a párizsi terroristáknak

A párizsi tragédia 129 áldozatot követelt, köztük volt egy fiatal feleség, anya. Az volt a bűne, hogy pénteken a barátaival szeretett volna egy estét eltölteni a Bataclanban .

A tragikus kimenetelű koncerten ő is életét vesztette. 

Aznap este férje, Antonie vigyázott a 17 hónapos kisfiukra. Antonie Leiris 32 éves újságíró, a Jeunes Talents de la Radio munkatársa.

Az első sokk után egy nyílt levelet tett közzé a Facebook-on.

A levél azóta már minden országba eljutott és több nyelvre lefordították. Számtalan twitter és Facebook üzenetben biztosították Antonie-t a támogatásukról és együttérzésükről. 

A megindító levél fordítását kommentár nélkül közöljük:

"Nem adom nektek a gyűlölet ajándékát 

Péntek este, elvettétek egy különleges teremtménynek az életét, az életem szerelméét, a fiam édesanyjáét, de ti nem kapjátok meg a gyűlöletem. Nem tudom kik vagytok, nem is akarom tudni. Halott lelkek vagytok. Ha ez az Isten akiért vakon gyilkoltok a saját képére teremtett minket, akkor minden golyó a feleségem testében egy seb az ő szívében.
Nem adom meg nektek azt az örömöt, hogy gyűlöljelek benneteket. Pedig messzire mentetek érte, de gyűlölettel válaszolni tettetekre azt jelentené, hogy meghajlok azelőtt a tudatlanság előtt ami ilyenné tett benneteket.

Azt akarjátok, hogy féljek, hogy bizalmatlanul nézzek a honfitársaimra, hogy feláldozzam a szabadságom a kényelemért cserébe. 

" Ön vesztett ! Újrapróbálkozhat. "

Láttam őt ma reggel, végre, megannyi várakozással töltött éjjel és nappal után. Ugyanolyan gyönyörű volt, mint mikor péntek este elment, olyan gyönyörű, mikor őrülten szerelmes lettem belé több mint 12 évvel ezelőtt. Persze felemészt a fájdalom, ezt a kis győzelmet nektek adom, de nagyon rövid lesz ezt ígérem. Tudom, hogy Õ minden egyes nap velünk lesz és megtaláljuk újra egymást a szabad lelkek paradicsomában, ahova te soha nem juthatsz be.

Ketten vagyun, a fiam és én, de erősebbek vagyunk a világ összes hadseregénél. Minden esetre, nincs több időm, amit rád pazarolhatnék, vissza kell mennem Melvilhez, aki épp a délutáni szunyókálásból ébred. Õ még csak 17 hónapos, úgy eszi meg a falatokat, mint bármely nap, és utána úgy fogunk játszani, mint minden nap,

élete minden egyes napján ez a kisfiú dühíteni fog titeket a boldogságával és a szabadságával. Mert az ő gyűlöletét sem kaphatjátok meg soha."

Pray for Paris! Veled vagyunk Antonie!