Iszlám Állam: Franciaország fő célpont marad!
Az Iszlám Állam az interneten közzétett nyilatkozatában azt írta, hogy a pénteki támadássorozat "csak" egy figyelmeztetés volt...
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vállalta a felelősséget a Párizsban elkövetett merényletekért, a szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében, amit franciául jelentettek meg.
A dokumentum szerint az Iszlám Állam harcosai robbanó mellényekkel és gépfegyverekkel felszerelkezve hajtották végre támadásaikat különböző helyszíneken a francia főváros szívében.
A célpontokat korábban alaposan tanulmányozták.
A merényletekkel megmutatták Franciaországnak, hogy fő célpont marad mindaddig, amíg fellép az Iszlám Állam ellen. A támadássorozat egyúttal válasz az iszlám prófétáját ért sértésekre, valamint az Iszlám Állam által ellenőrzött területek elleni francia légicsapásokra - közölte a dzsihadista szervezet.
![]()