Debrecen fellélegezhet, Orbán beváltotta ígéretét!
Bezárt a befogadótábor nyitott része. Decemberig maradnak az õrzött migránsok.
Már elköltöztették azt a 121 menedékkérőt, akik a Sámsoni úti befogadóállomáson éltek Debrecenben. A nyitott tábor kiürítésére vonatkozó kormányhatározat október 31-éig adott erre határidőt.
Itt volt az első összecsapás július elején a közel-keleti migránsok és a rendőrök között.
Ennek a befogadóállomásnak a bezárását ígérte meg Orbán Viktor miniszterelnök nem sokkal később, amikor a városban járt.
Az ott élőket más állomásra szállították. Ez Vámosszabadi és Bicske mellett akár az ideiglenes befogadó állomásként üzemeltetett Nagyfa, Szentgotthárd vagy akár Körmend is lehet.
![]()
Főként afgánokat, nigériaiakat és szomáliaiakat vittek más táborba. Közülük 117 férfi és 4 nő volt. Az őrzött befogadó központban 161 embert tartanak fogva, őket december 31-ig szállítják át másik helyre.