RETRO RÁDIÓ

Az Iszlám Állam robbanthatott Egyiptomban is!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 11. 24. 11:52

Bár egyelõre még senki nem vállalta magára a felelõsséget, az ISIS hajtott végre hasonló támadásokat ezen a területen.

Mint arról a %RIPOST% is beszámolt, két pokolgép robbant ma Kairóban egy szállodánál, egy az épületen belül, illetve egy robbanószerrel megrakott autót még a szállodához vezető úton sikerült felrobbantaniuk, mielőtt be tudott volna hajtani a szállodába, Így akadályozták meg a még súlyosabb pusztítást. A merényletnek három halálos áldozata és legalább tíz sebesültje van, utóbbiak között vannak a szavazóhelyiségekre felügyelő bírák is, akik a tegnapi parlamenti választásokon dolgoztak.

Bár a támadást egyelőre senki sem vállalta magára, a térségben az Iszlám Állam szokott hasonló merényleteket elkövetni, ráadásul a Gázai övezethez és Izraelhez közeli, főleg beduinok lakta sivatagi határvidéket az Iszlám Állam (IÁ) egyiptomi ága, a Vilájat Színáa (Sínai Tartomány) fellegváraként tartják számon.

Mindezt három héttel azután történt, hogy egy orosz repülőgép 224 utassal a fedélzetén lezuhant a mostani merényletek helyszínétől körülbelül 70 kilométerre délre. Azt a merényletet akkor azonnal magára vállalta az Iszlám Állam, amit  később a szakértők is megerősítettek.

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.