A neten siratja húga a véreskezű párizsi terroristát!
Közös képeket posztolt a lány. A férfi azok közé az elvetemültek közé tartozott, akik 89 emberrel végeztek a Bataclanban.
Képeket posztolt magáról és az egyik, a Bataclanban gyilkolászó, öngyilkos merénylőről a terrorista húga. A lány emléket akart állítani a 89 ember halálát okozó vérfürdő elkövetőjének.
Samy Amimour húga olyan képeket tett közzé, amelyeken kettesben vannak. A lány, az Instagramra tette fel a képeket. Nem mondta meg a nevét.
A lány szöveget is írt, például ilyet:
Minden áldott nap hiányzik minden, amit jelentettél. Szeretlek és szeretni is foglak örökké bátyám, ikerpárom, életem, vérem. Szeretlek, Samy!
![]()
Amimour buszvezetőként kereste kenyerét, egy észak párizsi negyedben, Drancyban élt. Itt lett radikális. A terrorellenes hatóságok már 2012-óta ismerték a nevét, amikor Jemenben akart csatlakozni az Al-Kaidához. Egy évvel később sikerült meglépnie és Szíriában lett ISIS katona.
Az egyetlen, aki mindig tartotta vele a kapcsolatot, az apja, Mohamed volt. Havonta skype-oltak egymással. Tavaly decemberben ment haza, Törökországon keresztül és bízott benne, hogy abban a külvárosban szerez lakást, ahol a szélsőségesek előkészítették a 130 halálos áldozatot követelő merényletsorozatot.