RETRO RÁDIÓ

Szándékosan ölt: 18 évet kapott a combinós gyilkos!

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2015. 10. 03. 11:15

Nemcsak emberölésben, hanem garázdaságban is bûnösnek mondta ki a Fõvárosi Törvényszék A. Áron Gergelyt.

A combinós gyilkos kivárta, amíg a villamos közelebb jön, és akkor lökte a jármű elé áldozatát, amikor a vezetőnek már esélye sem volt megállni - állapította meg az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék.

Az eset tavaly augusztus 1-én történt, erről a bűnösként elítélt A. Áron Gergely csak annyit mondott a tárgyaláson:

azt hittem, legfeljebb garázdaságot követek majd el a rúgással.

Az egyik tanú, aki akkor a Margit híd Budai hídfői megállóban 25 centiméterre állt a gyilkostól, azt mondta: a bakancsa nyoma is látszódott a néni hátán, aki ezután előre zuhant, egyenesen a villamos alá.

Kínomban próbálok magyarázatot találni

- mondta A. Áron Gergely a bírói kérdésre, hogy korábban azzal védekezett: felbosszantotta, hogy az idős hölgy mindenki elé furakodva akart felszállni a 4-6-os villamosra.

Megszületett az ítélet

A. Áron Gergely többszörös visszaesőként, halmazati büntetésként 18 évi fegyházbüntetést kapott Póta Péter bírói tanácsától első fokon. Feltételes szabadságra sem bocsátható, 10 évre a közügyektől is eltiltották. Az indoklás szerint

a 42 éves férfi tiszta elmeállapotban rúgta meg a 74 éves asszonyt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.