Létrehozva: 2015.10.31.

Célzott támadás: minden jel arra mutat, hogy az Iszlám Állam lőtte le az orosz gépet

A terroristaszervezet rakétája végezhetett a repülõvel, ezt több jelentés és szakértõi vélemény is alátámasztja.

Egyetlen túlélője sincs a szombaton történt orosz utasszállító repülőgép légi katasztrófájának. Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett katonai források úgy vélték, hogy akár pokolgép is robbanhatott az orosz gép fedélzetén, vagy

akkor találhatta el az Iszlám Állam katonái által kilőtt rakéta,

amikor a repülőgép műszaki hiba miatt leszálláshoz készülődött, ezért alacsonyabban repült.

Volt ellenőrzés

Az egyiptomi kormány légi baleseteket vizsgáló bizottságának illetékese elmondta, hogy az orosz repülőgép a felszállás előtt műszaki ellenőrzésen esett át, amelyen

semmilyen rendellenességet nem találtak.

Veszélyzóna, katonai övezet

Az Iszlám Állam egy Twitter-üzenetben közölte, hogy katonái lőtték le az orosz utasszállítót. A dzsihádista csoport tavaly októberben végrehajtott, több mint harminc katona halálát okozó egyik merénylete óta a Sínai-félsziget északi részének ezt a térségét az egyiptomi hatóságok katonai övezetté nyilvánították,

beleértve azt a részt, ahol az orosz utasszállító tragédiája történt.

Idén júniusban a terrorista szervezet egyiptomi szárnyának fegyveresei rakétákat lőttek ki az ENSZ-békefenntartó missziója által használt egyik repülőtérre a Sínai-félszigeten, annak a helynek a közelében ahol most az orosz gép roncsait megtalálták.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-