A leggazdagabb országok hallani sem akarnak a migránsokról
A leggazdagabb országok minden követ megmozgatnak annak érdekében, hogy rájuk ne vonatkozzanak olyan szigorú szabályok a bevándorlók ügyében, mint másokra. Úgy tûnik, egyelõre jól taktikáznak, mivel nincs rajtuk különösebb nemzetközi nyomás.
Japánban például minden 2 millió japánra jut egy szíriai menekült – számol be az index. Lehetne ezt azzal magyarázni, hogy Japán nem éppen a konfliktuszóna közelében helyezkedik el, ám így is közel 5000 szír menekült kért a mai napig menekültstátust, ebből összesen 11 darabot bíráltak el pozitívan.
A japán elnök az ENSZ-közgyűlésen úgy fogalmazott, hogy előbb a saját
gazdasági és társadalmi problémáikat kell megoldaniuk, utána jöhet a menekültkérdés.
Abe Sinzo azt is elmondta, hogy 810 millió dolláros menekültsegélyt állítottak össze azoknak, akik a szíriai vagy az iraki konfliktus elől menekültek külföldre.
2,5 millió, nem létező menekült
Katar, Bahrein, Szaúd-Arábia azzal védekezik, hogy ők minden tőlük telhetőt megtesznek, hiszen több milliárdot költenek arra, hogy segítsék a libanoni és jordániai menekülttáborokat. Szaúd-Arábia nem érte be ennyivel, az ország vezetősége felbérelt egy jól menő amerikai PR-céget, amelynek segítségével szerette volna az állam imázsát jobb színben feltüntetni. A Podesta nevű ügynökség azzal kezdte az ország magasztalását, hogy eddig 2,5 millió menekültet fogadtak be. A turpisság hamar kiderült, ugyanis az ENSZ mindössze 500 befogadottról tudott Szaúd-Arábiában.