Több ezer fegyveres katonával védjük a határokat
Nemcsak katonákkal, hanem harckocsikkal is jelen lesz az ország déli határainál a Magyar Honvédség.
A Honvéd Vezérkar főnöke az M1 aktuális csatornán elmondta, a katonák folytatják a műszaki határzár építését, a horvát-magyar határnál is több elemből áll majd a védelem. Benkő Tibor úgy ítélte meg, hogy eddig jól halad az építés, tartani tudják az ütemtervet.
A vezérkari főnök felidézte, hogy a Határozott fellépés 2015 elnevezésű gyakorlatot a migrációs helyzet miatt rendelte el szeptember 6-án. A 9-én kezdődött gyakorlat már befejeződött, ennek során a honvédség felkészült a migrációs nyomásból fakadó új - már az Országgyűlés által is megszavazott - feladatokra.
![]()
A jogszabály részletesen meghatározza, hogy pontosan milyen rendészeti feladatokat és hogyan láthatnak el a katonák: szükség esetén
igazoltathatnak, átkutathatnak és tömegkezelési feladatokat is ellátnak,
de fegyverhasználati szabályaik nem változtak - tette hozzá.
![]()
Arra a kérdésre, hogy hány katonával lesz jelen a honvédség a határon, a vezérkari főnök azt mondta: a gyakorlaton
több mint 4300 katona vett részt,
ennél kevesebben biztosan nem lesznek.