RETRO RÁDIÓ

Magyarországot újra ellephetik a migránsok?

M.K.
Szerző
M.K.
Létrehozva2015. 09. 24. 13:53

Orbán Viktor hat ponttal érkezett az európai uniós csúcstalálkozóra. A megbeszélés után a magyar kormányfõ úgy fogalmazott, hogy a hatból öt pontban sikerült dûlõre jutni, valamint hozzátette, ha Európának nem tetszik az általunk felállított kerítés, akkor át kell engednünk a migránsokat nyugat felé.

Az osztrák kancellár üdvözölte ezt a kijelentést, szerinte még ez is jobb megoldás, mint a szögesdrót. Orbán szerint ezt a lehetőséget is meg kell majd fontolnia a magyar kormánynak, arra azonban nem tért ki, hogy születtek-e konkrét tervek ennek véghezvitelére.

Azt is elmondta viszont, hogy a legsürgetőbb probléma egyelőre nem oldódott meg,

ugyanis Európa határai még mindig nincsenek megfelelőképpen védve.

Európa vezetőinek viszont abban sikerült megállapodniuk, hogy egymilliárd euróval növelik a Szíriával határos országok támogatását. A teljes összeget az ott működő menekülttáborokra kell fordítani.

Ez az egyezség azonban biztosan nem oldja meg teljesen a migráns- helyzetet. Talán a következő rendkívüli EU-csúcson születhet teljes konszenzus, de addig is több tízezer migráns érkezhet Európába.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.