Magyar családok sírnak a Keletiben, nem tudnak hazajutni
Egyelõre egyetlen vonat sem indul a Keleti pályaudvarról nyugat felé, a menekültek pedig nem hajlandóak leszállni a vonatokról.
Mint ahogy azt a %RIPOST% korábban megírta, ma reggel fél 9 körül elvonultak a rohamrendőrök a főbejárat elől, és megnyíltak a Keleti-pályaudvar kapui a menekültek előtt. Hömpölygött a tömeg a peronon a vonatok felé, de alig néhány perccel később a hangosbemondókban bemondták, hogy a vonatok nem indulnak el.
Néhány órával később a menekültek még mindig nem akarták tudomásul venni, hogy semmilyen vonat nem indul a Keletiből Nyugat-Európa felé, és nem hajlandók elhagyni a pályaudvaron vesztegelő szerelvényeket.
![]()
Ugyanakkor a MÁV, biztonsági intézkedésekre hivatkozva, nem indította el a járatait, így az utazóközönségnek is várakoznia kellett. Egy idős magyar házaspár két kisgyermekkel mindenáron a menekültekkel teli vonatra próbált felszállni. A %RIPOST% kérdésére határozottan állították,
az a vonat Sopronba megy, ők pedig haza akarnak jutni.
Menetrend szerint 10:10-kor indult volna a 8-as vágányról, de az információs irodában kérdésünkre azt mondták, hogy még bizonytalan, mikor és melyik vonat megy Sopron felé.
![]()
Egyre több magyar család nehezményezi a bizonytalanságot,
egyelőre kilátástalan, hogyan és mikor fognak hazajutni. Többen a szemünk láttára elsírták magukat.
![]()
A nemzetközi jegypénztárhoz és az információs irodába képtelenség bejutni, egy Münchenbe tartó magyar hölgy testvére azt mondta a %RIPOST% helyszíni tudósítójának,
hogy szeretnének Hegyeshalomig eljutni, mert onnan már indulnak a nemzetközi vonatok.
A MÁV még nem adott ki hivatalos közleményt arról, mikor indulnak újra a nyugat felé tartó vonatok.