RETRO RÁDIÓ

Luxuskörülmények közül szervezte a halálkamion útját a férfi

MF
Szerző
MF
Létrehozva2015. 09. 26. 09:15

Pár héttel ezelõtt 71 menekült fulladt meg egy kamion csomagterében. Azóta az ügy gyanúsítottjai, az öt embercsempész rendõrkézre került. Most az is kiderült, hogy egyikük Kecskemét elit részén élt bérlakásában, innen szervezte a halálkamion útját is.

A 71 halálos áldozatot követelő ügy egyik résztvevője igazán szép és előkelő környéken élt. Az afgán származású bolgár férfi Kecskeméten, az Erkel Ferenc utcában bérelt lakást, innen irányította embercsempész társait. Ha nem csúszik hiba a tervükbe, akkor valószínűleg még most is az új építésű társasházból intéznék a menekültek szállítását. A ház lakói elképedtek, amikor kiderült, hogy szomszédjuk mivel foglalkozik.

Rettenetesen megdöbbentünk, amikor kiderült, hogy a szomszédunk is benne volt ebben a borzalmas ügyben. Tisztességes, segítőkész embernek ismertem meg, igazán jó modorú volt

- mesélte a férfi egyik szomszédja a Blikknek.

Egy másik lakó szűkszavúan csak annyit mondott a lapnak, hogy abban biztos volt, hogy a férfi jól kereshet, ugyanis az a környék igencsak drága egy átlagember pénztárcájának.

Az embercsempész banda tagjait nagyon hamar elfogta a rendőrség, de a kamion sofőrje, aki azonnal Ausztriába menekült, még nem került elő. Az öt embercsempész 71 menekült haláláért felelős, 59 férfi, 8 nő, valamint 4 kisgyerek fulladt meg a csomagtérben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.