RETRO RÁDIÓ

Elegük lett a migránsokból a franciáknak

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2015. 09. 25. 10:40

Nem fogadnak be annál a 30 ezer embernél több migránst a franciák, mint akiknek a letelepítését megígérték.

  "Az Európai Bizottság 160 ezer, háború és kínzás elől menekülő menedékkérő számára javasol befogadást. Franciaország 30 ezer befogadására tett javaslatot.

Ennél több nem lesz"

- mondta Manuel Valls, miniszterelnök. "Nem tudunk Európában befogadni mindenkit azok közül, akik a szíriai diktatúra elől menekülnek" - tette hozzá.
   

A francia kormány júliusban befogadta a menedékkérők első csoportját, annyi embert, amennyit az Európai Bizottság akkor javasolt. Szeptember elején pedig Francois Hollande államfő további 24 ezer ember befogadására tett ígéretet.

A miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy a menedékjog Franciaország fontos értéke.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy Franciaországban nő a lakosság száma, így nem ugyanaz a helyzet, mint Németországban, amely kész nagyobb számban befogadni menekülteket.

Manuel Valls azt is elmondta, hogy a menekülteken kívül Franciaországba

évente 200 ezer bevándorló érkezik családegyesítés céljából, oktatási programokon keresztül vagy gazdasági okokból.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.