RETRO RÁDIÓ

Éjféltől a szírek sem tekinthetők menekülteknek

Patay Gábor
Szerző
Patay Gábor
Létrehozva2015. 09. 14. 19:27

Aki hétfõn éjfél után lépi át a magyar-szerb határt, az életbe lépõ szabályok értelmében biztonságosnak tekinthetõ országból érkezik, így nem számíthat arra, hogy kérelmét pozitívan bírálják el a hatóságok.

Az Országgyűlés által elfogadott módosítás szerint a kormány lehetőséget kapott arra, hogy rendeletben állapítsa meg, hogy melyik ország biztonságos és melyik nem, továbbá az ügyintézők már nemcsak azt az országot vizsgálják biztonsági szempontból, ahonnan a menedéket kérő elindult, hanem azokat is, amelyeken áthaladt, kiterjesztve ezt a zöldhatárra is.

Ez azt jelenti, hogy hiába indult el valaki Szíriából, ha közben áthaladt például Görögországon, vagy Szerbián, akkor

már nem kérheti menekültkénti elismerését.

Rosszabb helyzetbe kerül, aki nem a határállomáson, hanem a zöldhatáron át próbál meg bejutni, mert ez

éjféltől bűncselekménynek számít,

így a határsértőt börtönbe zárhatják vagy kiutasíthatják az országból, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy távoznia kell az Európai Unió területéről.

Ukrajna kivételnek számít

A Magyarországgal határos, nem EU-országok közül egyedül Ukrajna jelent kivételt, amelyet az ottani polgárháború miatt veszélyeztetett magyar kisebbség helyzetével indokolnak.

Aki mégis politikai menedékjogot kér, az a határon felállított, úgynevezett tranzitzónában teheti meg, ahol az ügyintézőnek 15 nap alatt döntenie kell, hogy megadja-e a menekült státuszt.

Súlyosabban büntetik az embercsempészeket

Bűncselekményt követ el, aki a papírokkal nem rendelkezőket segíti akár utazással vagy szállással: így embercsempészéssel gyanúsíthatják.

Megemelték az embercsempészés büntetési tételeit, illetve három új bűncselekményt nevesítettek, ezek

a határzár tiltott átlépése, a határzár megrongálása és a határzárral kapcsolatos építési munka akadályozása.

Az ezeket elkövetőket a büntetés mértékétől függetlenül bíróság elé állíthatják, míg az egyszerű határsértőt a kiutasítás mellett csak felfüggesztett börtönbüntetésre ítélnék.

A kormány, a Parlament rendészeti bizottságának egyetértésével bármikor kihirdetheti a menekültügyi veszélyhelyzetet. Az erről szóló további szigorításokat tartalmazó szabályokról szerdán tárgyalnak a parlamentben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.