RETRO RÁDIÓ

11 évet kapott a feleségét megkéselő, majd halálra fojtó férfi

Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2015. 09. 15. 14:45

A makói férj egy veszekedést követõen elõször egy konyhakéssel hasba szúrta feleségét, majd pár óra elteltével megfojtotta az asszonyt. A 74 éves gyilkost 11 év fogházbüntetésre ítélték.

Halálos kimenetelű családi dráma történt Makón tavaly tavasszal, amikor egy 74 éves férfi a vita hevében felkapott egy konyhakést, és hasba szúrta feleségét. Az elítélt már 45 éve élt együtt nejével, a bűncselekmény előtti években kapcsolatuk azonban megromlott, italozó életmódjuk miatt. Az  asszony már többször került kórházba tettlegességig fajuló, durva veszekedéseik miatt.

2014. március 12-én reggel ismét összevesztek a konyhában, ahol a férfi felkapott egy kést és hasba szúrta a feleségét. A kés jelentős eret, szervet nem ért, a szúrás nagyobb vérveszteséget sem okozott, így az asszony felöltözött, és autóval elment dolgozni.
Amikor hazaért, a férjével ismét inni kezdtek. Aztán a házaspár újra összeveszett, és a férfi a ház előszobájában megfojtotta feleségét.

A vádlott csak órákkal később, délután 3-kor hívott segítséget, a mentősöknek pedig a történteket véletlen balesetként igyekezett feltüntetni.

A Szegedi Ítélőtábla ma jogerősen 11 év fogházbüntetéssel sújtotta a makói feleséggyilkost.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.