Még mindig édesanyja fényképével alszik a több éve eltűnt nő kislánya
A 9 éve Szentesen eltûnt nõt legutóbb a Tiszában keresték, de nem bukkantak a nyomára. Lánya már Londonban él édesapjával, de rendszeresen hazajár rokonaihoz.
Ahogy a %RIPOST% is beszámolt róla, Koncz Judit 2006. július 21-éről 22-ére virradó éjjel tűnt el rejtélyes körülmények között szentesi, Dózsa György utcai otthonából. Az akkor 26 éves nő kétéves kislányával, Diánával, és élettársával, Kiss Lászlóval élt együtt. A szülők és rokonok mellett már akkor sokak meggyőződése volt Szentesen, hogy
Judit nem önszántából ment el és hagyta magára imádott kislányát
és ezt támaszthatja alá az is, hogy 9 év után az ügyet az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt életellenes ügyeket felderítő osztálya vette át.
A nyomozócsoport a hét elején a Tiszában is kereste az eltűnt édesanya holttestét, egyelőre nem tudni, találtak-e valamit, a nyomozás érdekeire való tekintettel nem kaptunk bővebb információt. A városban korábban azt is beszélték, hogy
drótkerítésbe tekerve dobhatták a folyóba a holttestet.
![]()
Rejtélyes eltűnés
Már 2006-ban is felettébb furcsa volt, hogy a nő papucsban és hálóingben indult útnak biciklivel az eltűnése éjjelén, másnapra pedig elpusztult a család házőrző kutyája: a keverék kuvaszt megmérgezték és
megtalálták a kertben az anya fél pár fülbevalóját.
Akkor sem gyilkosságra, sem emberrablásra utaló nyomokat nem tudtak azonosítani. Még vérszennyeződést sem találtak a helyszínelők és a bűnügyi technikusok, így a mai napig rejtély maradt Koncz Judit furcsa eltűnése.
Az akkor két éves kislány már felcseperedett, édesapjával él Londonban, de rendszeresen hazalátogat családjához Szentesre. Bár nincs emléke az anyjáról, korábban a Borsnak a rokonok elmondták, hogy
a most 11 éves Diána csak úgy tud elaludni, ha édesanyja fotóját a párnája alá teszi.