6 éve

A háború a magyar határra ért Kárpátalján! Kiadják a tűzparancsot?

Váratlanul a magyar határra, Kárpátaljára ért az ukrán háború. Igaz egyelõre csak valamiféle alvilági maffiaháború.

Szerző Rusz Lajos

De ettől még a halottak, a felgyújtott autók, a civil áldozatok, a kiürített falu, az egymással farkasszemet néző fegyveresek ugyanazok. És amint azt a %RIPOST% hírül adta, már bevonultak Kárpátaljára az ukrán hadsereg egységei. Rendet akarnak tenni a helyi felfegyverzett csapatok és az úgynevezett Jobb Szektor nevű, ugyancsak fegyveres milícia közötti összecsapásokban. Ez utóbbi csapat a Munkács környéki hegyekbe fészkelte be magát és megadásról hallani sem akar.

Mit szólnak ehhez a helyi magyarok?

"A munkácsi tragikus eseményekről szóló hírek, televíziós képek azt a célt is szolgálják, hogy megfélemlítsék a kárpátaljai embereket, de mi nem félünk Kárpátalján magyarnak lenni."– jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség  elnöke, az ukrán parlament képviselője nemrégiben.

" Eddig ez a háború távol volt, most pedig egy pillanat alatt megérkezett Kárpátaljára, ami felveti az ukrán állam felelősségét, hogy miként történhetett ez meg, hogyan engedhették be a megye területére a fegyvereseket.

Hangsúlyozta: „a munkácsi eseményekről szóló hírek, televíziós képek azt a célt is szolgálják, hogy megfélemlítsék a kárpátaljai embereket, de nem szabad engednünk, hogy féljünk, mi nem félünk Kárpátalján magyarnak lenni.

Ha Ukrajna deklaráltan Európához kíván csatlakozni, akkor nem engedheti meg az önbíráskodást, a törvénytelen fegyverviselést, nem engedheti meg, hogy felfegyverzett személyek mások életét veszélyeztessék, hiszen jogállamiság, a törvények betartása és a terrorizmus felszámolása, a nemzetiségek jogainak tiszteletben tartása nélkül nincs Európa." – fogalmazott.

Vihar előtti csend

 

A helyzet meglehetősen bonyolult, sokak szerint nem véletlen, hogy az ukrán belügyi egységek és hadsereg még nem támadták meg a Jobb Szektor egységeit. Ugyanis ez a felfegyverzett szabadcsapat tulajdonképpen a kijevi forradalom letéteményesének tartja magát, A híres Majdan lázadóiból verbuválták. Így kaptak később hivatalosan is fegyvert, s lettek különálló része az ukrán hadseregnek. Szóval politikai értelemben meglehetősen bonyolult a helyzet. Ha támad a hadsereg, akkor egyik saját külön egységére támad.

Igaz, állítólag a Jobb Szektor csempészügyek tisztázására érkezett a Kárpátaljára, úgy mondják részesedni akart péládul a Magyarországra irányuló csempészet hasznából. Ahogy a %RIPOST% korábban a karpatinfo.net nyomán megírta a csempészbevételek szétosztása robbantotta ki fegyveres konfliktust.

Nem csoda, hát a patthelyzet... Ki tudja mit hoz az éjszaka? Kiadja, ki meri-e adni a helyi katonai vezető a tűzparancsot?

Szerző Rusz Lajos

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megharaptak egy győri mentősofőrt

mandiner.hu

Nógrádi György elmondja, mekkora az esélye annak, hogy Putyin atomfegyvert vet be

metropol.hu

Igazi tündérmese: milliárdos futballsztár vette feleségül a magyar topmodellt

mandiner.hu

Budapestből is lehet Bucsa – lengyel konzervatív médiavezér üzenete a magyarokhoz

origo.hu

Megdöbbentő fordulat: egy harmadik ország is belépett a háborúba

travelo.hu

Lisszabontól Bangkokig - Ezek ma a legboldogabb városok!

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

ripost.hu

Észbontó test, meztelenül napozik a csodás mellű bombázó

ripost.hu

Leesett az állunk! Bikiniben mutatta meg a testét Horváth Gréta

ripost.hu

Tedd tepsibe a sárgabarackot, eszméletlen, ami történni fog

További cikkek

RIPOSTER

Százezrek követték, elpusztult Dió a kisróka - Videó

RIPOSTER

"Madártávlatban" él és dolgozik a képzőművész Ágota

RIPOSTER

Tomajmonostori tragédia: Elkerülheti a börtönt a vétkes sofőr

RIPOSTER

Meleg lesz jövő héten is, de a kánikula még várat magára

RIPOSTER

Halálba ugrott a lángok elől egy csepeli férfi

RIPOSTER

Megérkezett az előrejelzés az időjárásról, te erre számítottál?

POLITIK

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Mi lépünk fel leginkább a béke ügyében

POLITIK

Az ukrán védelmi miniszter szerint, ez már a III. világháború