Létrehozva: 2015.06.15.

Harminc éve választották el tőle, most a Facebookon keresi nővérét. Segítsünk megtalálni!

Még 1985-ben választották szét a Csoma testvérpárt, a gyermekotthonból más szülõkhöz kerültek. A fiú azóta is szeretné megtalálni nõvérét.

Szerző Ripost

Nehéz a dolga Gábornak, akit 30 éve választottak el nővérétől, azóta keresi rendületlenül.

A férfit akkor még Csoma Richárdnak hívták, nővére Csoma Hajnalka volt, 1985-ben fogadták mindkettejüket örökbe.

Egy évvel idősebb nálam, azaz most 34 éves.
Akkor ő is szerető szülőkhöz került, csak sajnos nem azokhoz, ahova én, ezért cirka 30 éve nem tudok róla semmit.

- írja bejegyzésében mostani nevén Dombai Gábor.

Egyelőre nem sikerült többet megtudnia nővéréről, csak a születési neve és ideje a két biztos információ, amin el tudott indulni.

1980. július 29-én született, akkor Csoma Hajnalka néven.
Minden segítségre szükségem van.

- írja a gyermekes apuka.

A Fővárosi Gyermekvédelmi Szolgálat tájékoztatása szerint örökbefogadással kapcsolatban kizárólag az örökbefogadott félről tudnak információt adni és Gábor keresését nehezíti, hogy egy 30 éve történt esetről van szó.

Elképzelhető, hogy a hölgynek el sem mondták, hogy őt örökbe fogadták, így az sem biztos, hogy tudja a születési nevét.

- mondta a RIPOSTnak a hivatal.

Gábor tovább folytatja a keresést, a közösségi oldalon már több ezer emberhez eljutott a felhívása.

Ha bárki magára ismer a születési dátum, esetleg a név alapján, keressen bennünket az [email protected] címen!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csalás az egész női kézilabda-vb

origo.hu

Szakítottak a TV2 műsorának szereplői

borsonline.hu

Lebukott! Kiderült, egy párt alkot-e Hunyadi Donatella és táncpartnere

metropol.hu

Csúcspénzért vehet focistát a Fradi, nem akárhonnan jönne

vg.hu

Egy 17 éves lány állítja, hogy csoportos erőszak áldozata lett, amelyben P. Diddy is részt vett

origo.hu

Tóth Gabira cserélik Tóth Andit

mindmegette.hu

Az egyik legnagyobb élelmiszerbolt is bezár december 24-én

mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

life.hu

PMS-barát ételek, azaz mit fogyasszunk és mit ne a menstruáció előtti napokban?

lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-