tóth gabi
Egy amerikai kutatásban úgy becsülték, hogy ha öt évre bevezetnék a halálbüntetést New York államban, annak költségeibõl 250 rendõrtisztet lehetne alkalmazni, valamint 6000 fegyenc számára épülhetnének börtönök.
Legyen, vagy ne legyen halálbüntetés? Idehaza sem idén került először napirendre ez a morális és jogi értelemben is fontos téma. De azt, hogy a legsúlyosabb büntetés kiszabása és végrehajtása mennyibe kerül egy államnak, csak az USA-ban vizsgálták meg tudományos alapossággal.
A halálos ítélettel végződő eljárások sokkal költségesebbek más eseteknél, akár az életfogytig tartó fogva tartásnál is. Kaliforniában a halálbüntetések hatszor drágábbak más gyilkossági ügyek procedúrájánál. Egy kansas-i tanulmány szerint egy halálbüntetéses tárgyalás 116 700 dollárral többe kerül, mint egy átlagos gyilkossági tárgyalás.
Ezek a költségek minden halálbüntetéshez köthető ügy során felmerülnek, a végkifejlettől függetlenül, így a valódi költségek az olyan tárgyalások extra kiadásait is magukba foglalják, ahol végül nem született halálbüntetés.
Richard C. Dieter, a Halálbüntetési Információs Központ (Death Penalty Information Center) igazgatója 1992-ben publikált erről egy alapos felmérést és két évvel később további adatokkal frissítette azt.
Amerikában a 90-es évek gazdasági recessziója során leépítésekre került sor az igazságszolgáltatásban. Georgia államban 1992-ben 900 fegyházi dolgozót, New Jersey-ben pedig 500 rendőrtisztet bocsátottak el. Floridában a gazdasági nehézségek miatt 3000 rabot kellett idő előtt szabadon engedni, Texasban pedig a fegyencek csak az ítéletük idejének egyötödét töltötték le.
Ugyanakkor ezek az államok, és még sok másik, milliárdokat költ a halálbüntetésekre anélkül, hogy a bűnözés szembetűnő módon csökkenne – állapítja meg a tanulmány szerzője.
Az 1992-es Los Angeles-i zavargások előtt Kalifornia nem tudott pénzt fordítani az olyan újításokra, mint a rendőrség és a lakosság közötti szorosabb kapcsolatépítés, viszont évenként 90 millió dollárt költött halálbüntetésekre. Texasban több mint 300 emberre várt halálbüntetés, ami eljárásonként 2,3 millió dolláros költséget jelentett, de a gyilkosságok száma ennek ellenére továbbra is itt a legmagasabb az USA-ban.
Egy halálos ítélettel végződő eljárás háromszor annyiba kerül, mint negyven évig bezárni valakit egy magas biztonsági fokú cellába. Floridában egy halálbüntetés a jogi eljárás kezdetétől az ítélet végrehajtásáig 3,2 millió dollárba kerül.
New Jersey-ben 1991-ben több mint 500 rendőrtisztet bocsátottak el, ugyanakkor a halálbüntetés évente 16 millió dolláros költséget jelentett az államnak, amiből ugyanennyi rendőrtisztet évi 30.000 dolláros fizetéssel lehetett volna alkalmazni.
Floridában egy 45 milliós leépítés miatt 3000 fegyencet kellett idő előtt szabadon engedni, ugyanakkor 1988-ig az állam 57,2 millió dollárt költött 18 ember halálbüntetésére. Ebben az államban egy ember kivégzése hatszor annyiba kerül, mint egy rab életfogytig tartó szabadságvesztése.
Ebben a 18 államban, valamint a fővárosban, Washington DC-ben nincs halálbüntetés (az évszámok az eltörlés évét jelentik):
Michigan
1846
North Dakota
1973
Wisconsin
1853
Massachusetts
1984
Maine
1887
Rhode Island
1984
Minnesota
1911
New Jersey
2007
Alaska
1957
New York
2007
Hawaii
1957
New Mexico
2009
Washington
1957
Illinois
2011
Vermont
1964
Connecticut
2012
Iowa
1965
Maryland
2013
West Virginia
1965