RETRO RÁDIÓ

Emberi állkapocs a mosdóban!

Emberi állkapocs a mosdóban!
Varga Vivien
Szerző
Varga Vivien
Létrehozva2015. 05. 25. 20:27

A vécében beszélt felesége félig-meddig elhamvasztott maradványaihoz a japán férfi. Haló porában is szidalmazta a feleségét, a japán újságok szerint.

Meg is becstelenítette a hamvakat!

-Szenvedtem miattad,

kín volt az élet!

-mondta a férfi egy bevásárlóközpont nyilvános wc-jében. Mert úgy döntött, hogy ez lesz a gonosz asszony végső nyughelye - írta az Asahi Shimbun. Előtte állítólag többször is megbecstelenítette a hamvakat, de hogy ezt miképp tette, azt kegyeleti okok miatt nem részletezte a tokiói újság.

 

 A fogsor még harapott

Külön borzalom, hogy a földi maradványok nem hamvadtak el tökéletesem, így a wc-ben megtalálták a nő állkapcsát és fogsorának egyes részeit. Tulajdonképpen ez dugaszolta el a lefolyót, a férfira így figyeltek fel, miután a víz elárasztotta a toalettet. Vagyis az asszony végső soron még egyszer utoljára csak azért is bosszút állt a férjén.

Aki azzal mentegette magát, hogy:

-Egész életemben szenvedtem ettől a boszorkánytól. Kínzott minden nap, nem volt soha egy nyugodt pillanatom!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.