5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

A munkalehetőségek változásai – mai állások Nyíregyháza városában (x)

PR cikk
Szerző
PR cikk
Létrehozva2025. 06. 16. 09:02

A keleti országrész sokáig inkább a munkahelyek gyakran előforduló hiányáról volt ismert, az utóbbi években azonban egyértelmű javulás figyelhető meg. Hasonló jelenség zajlott le Nyíregyházán is, ahol a jövőt is tudatosan építik.

Nyíregyházán és környékén sokáig a mezőgazdaságé volt a főszerep / Fotó: Pixabay

Egy pozitív fordulat

A hazi gazdaságot és ezzel együtt a munkaerőpiacot is sokáig az egyenetlenség jellemezte, hiszen az egyes országrészek vagy akár régiók között is jelentős különbségek voltak tapasztalhatók. Ha úgy tetszik, lényegében három nagyobb egységet említhetünk, melyik kisebb-nagyobb mértékben elkülönültek egymástól. Az első ilyen Budapest, ahol a gazdasági szereplők, a tevékenység és a munkalehetőségek zöme összpontosul. Egy főváros esetében ez természetes jelenség, ugyanakkor sokan túlzónak tartják ezt a hangsúlyosságot.

A fővároson kívüli területeket vizsgálva leginkább egy nyugat-keleti összevetés adja magát már régóta, vagyis elsősorban a Dunántúl és a Tiszától keletre eső térségek összehasonlítása. Előbbi esetben már régóta stabil gazdaságról, nagyobb piaci szereplőkről és kiváló munkaerőpiaci lehetőségekről beszélhetünk. A munkanélküliség a statisztikák szerint is rendkívül alacsony ezekben a régiókban, az általános életszínvonal pedig jellemzően magasabb.

A keleti országrészben ezzel szemben sokáig a munkahelyek hiányával és a munkaerő elvándorlásával küzdöttek, a két jelenség pedig természetesen szorosan összefügg. Ennek eredményeként ugyanakkor egyre jelentősebb lemaradást mutatott ez a vidék, aminek ideje volt megálljt parancsolni. Az utóbbi évek beruházásai és fejlesztései pedig már ezt az országrészt sem kerülték el, így lassú, de annál biztosabb felzárkózás indult el. Ennek jó példája lehet egy mai állás Nyíregyháza városában is, összevetve a korábbi lehetőségekkel.

Átrendeződő gazdaság

Nyíregyházán és környékén sokáig a mezőgazdaság számított az elsőszámú szektornak, hiszen az Alföld területén található, nagy kiterjedésű termőföldek okán ez abszolút adekvát út volt. Idővel azonban az agráriumban működő nagyvállalatok felaprózódtak, egy jó részük pedig meg is szűnt, így a munkahelyek száma is csökkent. Bár a mezőgazdaság továbbra is fontos szerepet játszik ebben a régióban, a gazdasági hangsúlyok ma már egészen máshol vannak, mint ezelőtt akár csak egy-két évtizeddel is.

Ennek fő okozói a városban és környékén megjelenő nagyobb ipari szereplők, akik nem csak ezt a másik szektort erősítették meg, de a munkahelyek tekintetében is sok újdonságot hoztak. Ennek eredményeként ma már sok állás Nyíregyháza ipari szektorában érhető el, ez pedig az itt élők általános életszínvonalára is kedvező hatással van. Az olyan ismert márkák, mint a LEGO vagy a Michelin pedig hosszabb távon is segíthetik a térség gazdasági fejlődését.

A mezőgazdaság jelentőségét persze továbbra sem becsülhetjük alá, különösen a nyári időszakban, hiszen az idénymunkák terén ebben a szektorban is sokan találják meg számításaikat, akár alkalmi jelleggel is. Jellemző példa az is, hogy sok diákmunka nyárra is ezen a területen érhető el, így semmiképp sem érdemes leírni a szektort, de most már mindenképpen érdemes az egyre erősödő ipar viszonylatában kezelni annak munkaerőpiaci jelentőségét.

A jövő tudatos építése

A keleti országrészben tapasztalható munkaerő elvándorlás miatt muszáj volt lépéseket tenni annak megelőzésére is, hogy ez a tendencia folytatódjon. Ennek kiindulópontja az új munkahelyek teremtése, ami az utóbbi években lényegében folyamatosan zajlik ebben a szabolcsi régióban is. Az, hogy ma már sok állás Nyíregyháza ipari tevékenységéhez kötődik, ennek egyértelmű eredménye. Fontos azonban, hogy ezeket az álláshelyeket a jövőben is helyi szakemberekkel és munkavállalókkal töltsék fel, hiszen a fiatalok helyben tartása is prioritás.

Nyíregyháza újkori álláspalettája sok különböző munkát kínál / Fotó: Pixabay

Ennek fő letéteményese az itt működő egyetem, ami az utóbbi években elkezdett duális képzések révén már a tanuló évek alatt effektív munkahelyi tapasztalattal vértezi fel az itteni hallgatókat. A helyi és környékbeli cégeknél szerzett tapasztalat pedig segíti a későbbi munkába állást, a kiépülő kapcsolatok miatt pedig akár folytatólagosan, egyenesen az iskolapadból is lehetőség van munkába állni az ipari szektorban. Egy ilyen állás Nyíregyháza felnövekvő generációi számára is jó alternatíva lehet, a cél pedig éppen ez.

Az egyetem jelenléte egyébként másképp is fontos a munkaerőpiac számára, hiszen a felsőoktatási intézmények a legtöbb helyen meglehetősen nagy munkáltatónak számítanak, ahol jelentős munkavállalói réteg dolgozik folyamatosan. Így tehát sok állás Nyíregyháza egyetemén érhető el ma is, ami még tovább színesíti a város modernkori álláspalettáját. A jövő persze mindenhol bizonytalan és a tendenciákra sok minden hatással lehet, de egyelőre úgy tűnik, hogy a keleti országrész érdemben elkezdte a tudatos gazdasági felzárkózást.

(x)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.