RETRO RÁDIÓ

Steiner Attila a Háborúellenes Gyűlésen: nagyon éles a helyzet

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 12. 22. 08:15

Az energetikáért felelős államtitkár is részt vett a szegedi Háborúellenes Gyűlésen.

Alig lehetett megmozdulni a szegedi Háborúellenes Gyűlésen, amin Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár is részt vett. Az államtitkár ennek kapcsán úgy fogalmazott, ebből is látszik, van aktualitása ezeknek a rendezvényeknek. Valamint csak kemény csatában lehet megmutatni a békepárti emberek erejét. 

Steiner Attila
Steiner Attila: nagyon fontos, hogy támogassuk Orbán Viktort! (Fotó: MW)

Steiner Attila: sikerült megakadályozni, hogy hadüzenetet küldjünk Oroszországba

Láttuk, hogy mi történt Brüsszelben, és nagyon fontos, hogy miniszterelnök urat ezekben a kemény csatákban tudjuk támogatni, úgyhogy mindenkire szükség van ebben

– mondta az államtitkár, majd hozzátette, hogy a háborúellenes törekvések egyik alappillére volt a nemzeti konzultáció is, amit 1,6 millióan írtak alá. Ezután így folytatta:

Ráadásul a héten az Unió majdnem küldött egy hadüzenetet Oroszországba, azonban ezt sikerült megakadályoznunk, viszont ezzel még nem teremtettük meg a békét. Most egyelőre a karácsony remélhetőleg békésen fog telni, de nagyon éles a helyzet, és nagyon ott kell lenni, úgyhogy én nagyon örülök neki, hogy ennyi csillogó szemű és hasonlóan gondolkodó ember itt van Szegeden” – fogalmazott. 

Teljes a kettős mérce

Érdekes, hogy amikor a Bors betiltásáról beszélt Magyar Péter, akkor egyik brüsszeli jogállamisági védőszervezet sem szólalt meg az ügyben. Azonban tíz évvel ezelőtt a kormányt támadták a médiatörvény bevezetése miatt. 

Úgy tűnik, hogy ez nem üti ki a biztosítékot ezeknél a szervezeteknél. Ez teljes kettős mérce az európaiak oldaláról. Ezt teljesen felháborítónak tartom. Véleményszabadság, szólásszabadság van Magyarországon

– mondta az államtitkár, aki szerint jó, hogy kiderült a Tisza programja, mert így legalább tudjuk, hogy mire készülnek, annak ellenére, hogy megpróbálták titkolni.  

A vagyonadót nem is titkolják, az teljesen egyértelmű, hogy abba beleállnak. Én a hegyvidéki és az újbudai kerületből jövök Budapestről, ott azért van olyan választópolgár, akiket ez már akár érinthetne is. Egymilliárdról kezdték, már levitték 500 millióra. A végén már ott leszünk, hogy 50-100 millió forint. Akkor sajnálkozhatunk utólag, hogy rossz emberre húztuk be az X-et, úgyhogy ez a választások tétje. Vagy egy kiszámítható, a békét támogató szuverén kormányzatot választunk, vagy olyat amely Brüsszel utasításait hajtja végre

– mondta Steiner Attila, akinek szavait a Metropol idézte. 

Nézd meg a szegedi Háborúellenes Gyűlés teljes felvételét!


 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.