tóth gabi
Már januárban leteheti az esküt.
A miniszterelnök Lánczi Tamás politikai elemzőt, az MTVA online igazgatóját kérte fel az újonnan létrejövő Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjének – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk érdeklődésére Lánczi Tamás megerősítette az értesülést. Úgy tudjuk, hogy az elnök az esküjét várhatóan január közepén Novák Katalin köztársasági elnök előtt teheti le a Sándor-palotában.
Az új intézmény létrehozásáról szóló törvényt december 12-én fogadta el az Országgyűlés, és a köztársasági elnök aláírását követően december 21-én hirdették ki. A nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvény alapján az új hivatal az alkotmányos önazonosság védelme érdekében elemző, értékelő, javaslattevő és vizsgálati tevékenységet folytató autonóm államigazgatási szerv lesz, amely
február 1-jén kezdi meg működését.
A hivatal vezetőjét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki hat évre.
Értesüléseink szerint a miniszterelnök által javasolt elnök Lánczi Tamás politológus, volt miniszteri kabinetfőnök, később a Századvég igazgatója, a Figyelő főszerkesztője, majd a XXI. Század Intézet igazgatója, jelenleg az MTVA online igazgatója és a 48 perc című műsor házigazdája.
A hivatal létrehozásának oka, hogy Magyarország szuverenitását egyre gyakrabban éri jogellenes támadás. Évek óta tetten érhető befolyásszerzési kísérletek történnek, amelyek során külföldi szervezetek és személyek a saját érdekeiket igyekeznek érvényesíteni az országban, szemben a magyar érdekekkel és szabályokkal. A 2022-es országgyűlési választási kampányban az egységes baloldalhoz több millió amerikai dollár érkezett külföldről.
Az összegzés felidézi, hogy az Országgyűlés az elmúlt héten számos jelentős törvényt fogadott el: egyebek mellett a CSOK Plusszal vásárolt ingatlanok illetékmentességéről, a digitális államról, a gyermekek után járó pótszabadságról vagy a magyar építészetről.
A közlés szerint a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénnyel kapcsolatban több megkeresés is érkezett a köztársasági elnökhöz, itthonról és külföldről egyaránt. A külföldről kapott üzenetek igazolják az Országgyűlés által kitűzött cél helyességét: szükség van a nemzeti önazonosságunk, szuverenitásunk védelmére.
A törvény megfogalmazásait ugyanakkor sokan kritikával illették.
Világossá kell tenni, a felállítandó hivatal vizsgálati hatókörét az Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni. A Szuverenitásvédelmi Hivatal akkor tölti be megfelelően az Alaptörvényben meghatározott küldetését, ha tevékenysége nem érinti a sajtószabadságot, illetve a véleménynyilvánítás szabadságát. A törvény kihirdetését a köztársasági elnök elrendelte
– olvasható a közleményben.
Vétójogával élve az Alkotmánybírósághoz küldte ugyanakkor az államfő a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló törvényt. Noha az állami kastélyok „örökbefogadására” vonatkozó koncepció támogatható, a törvény rendelkezései anélkül teszik lehetővé a magántulajdonba adást, hogy ehhez a törvényalkotó a nemzeti vagyon megfelelő védelmét biztosító garanciális szabályokat teljes körűen meghatározta volna – tartalmazza az összegzés.