Létrehozva: 2021.02.16.

Sokkoló részletek derült ki VV Fanni tárgyalásán: „Fanni élt a kezemben”

A tárgyalási sorozatban meglepő fordulat következett be. Most először szólalt meg B. László.

Február 15-én, hétfőn reggel kilenc órakor folytatták Novozánszki Fanni ügyének a tárgyalását. Két igazságügyi szakértő arról beszéltek, hogy VV Fanni lakásában illetve a vádlott által használt bérelt autóban hol tudtak vérszennyeződést és DNS mintát venni.

Bizonyítottan a celeblány vérét mutatták ki több helyen is B. László kocsijában. De hogy Fanni több mint egy deci mennyiségű kifolyt vére vajon – ahogy B. László állítja – valóban az orrából vagy esetleg máshonnan származik, azt nem tudták megállapítani, ahogy azt sem, hogy a videófelvételen Fanni él-e még vagy halott.

A tárgyalás után a vádlott exkluzív interjút adott a Bors oldalának, aki így három év után elsőként szólalt meg a nyilvánosságnak.

„Fanni élt a kezemben, nyöszörgős hangot adott, amit el is mondtam már a vallomásomban, ilyen alélt, nyöszörgős hangot, de volt hangja, tehát élt, amikor lementünk a garázsba” – mondta B. László, aki a legteljesebb nyugalommal jelentette ki, hogy bízik az igazságszolgáltatásban.

Az ügy során az is szóba került, hogy a bérelt autóból ki lehetett-e venni Fanni testét, ugyanis a szakértők szerint ugyanis 10 és 16 óra között beáll a hullamerevség állapota. A szakértők egyértelmű válasza szerint a nagy csomagterű kocsiból „sima ügy” volt kivenni akár egy merev testet is.

Az egyre kacifántosabb gyilkossági ügy április közepén folytatódik a Fővárosi Törvényszéken, ahol egy koronatanú rendőri elővezetése is várható.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük