INSIDER

Itt a nagy bejelentés! Megvan Magyarország űrstratégiája

A kormány elfogadta a Magyarország Űrstratégiája című dokumentumot, vagyis hazánk elindult az úton, hogy jelentős szerepet tölthessünk be az űrkutatásban.
  • Szerző: Buster

A Külgazdasági és Külügyminisztérium kijelentette, Magyarország az európai nemzetek többségéhez hasonlóan űrstratégiában jelölte ki azokat a sarokpontokat, amelyek „rögzítik hazánk lehetőségeit és a fejlesztési irányvonalakat az űrkutatás és űrtevékenység területén”. Hozzátették: az űrstratégia jövőképe, hogy hosszú távon Magyarország aktív szereplője legyen az űrszektor globális értékláncának, és elért pozíciójánál fogva egyes fejlesztési területeken regionális vezető szerepet töltsön be.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: shutterstock

Az űrstratégia prioritása továbbá, hogy biztosítsa „a vonzó és validált képzési rendszerének köszönhetően” folyamatosan megújuló, több tudományágat is érintő tudással rendelkező szakember-utánpótlást, „amely támogatja a magas innováció tartalmú és hozzáadott értékű termékek előállítását és szolgáltatások nyújtását, továbbá a hazai űrkompetenciák fejlesztését” – írták. Hozzátették: az űrstratégia kiemelt célja továbbá, hogy „több iparágra kiterjedő multiplikátorhatásával és a minőségi, magasan képzett munkaerő foglalkoztatásával” az űrszektor járuljon hozzá a magyar gazdaság versenyképességének növeléséhez, ezáltal a társadalom magasabb életminőségéhez, végső soron a közjóhoz.

Mindezen célok eléréséhez a Külgazdasági és Külügyminisztérium által a kormány elé terjesztett űrstratégia összetett célrendszert jelöl ki, három pillérrel. A célrendszer első pillére a minisztérium tájékoztatása szerint az űrszektorban rejlő, a nemzetgazdaság egészét érintő innovációt és fenntartható növekedést ösztönző lehetőségek kiaknázása, a második pillére Magyarország nemzetközi szerepének erősítése, kapcsolatainak szélesítése, illetve a koordináció szervezeti kereteinek megteremtése, a harmadik pillér pedig „az űrszektor prosperitásához elengedhetetlen, tudásalapú társadalmi és gazdasági feltételek, és az infrastrukturális háttér fejlesztése”.

Fotó: shutterstock

A KKM tudatta azt is, Magyarország űrstratégiájának célrendszere összhangban van az Európai Űrügynökség (ESA) Agenda 2025 stratégiában foglaltakkal, az EU Űrprogramjának (2021-2027) fő célkitűzéseivel, valamint a kormány gazdaságfejlesztési céljaival.
„Építve a magyar űrkutatás 75 évvel ezelőtti Hold-radar kísérlettől eredeztetett hagyományaira, és élve a hazánk ESA-tagságán alapuló, kedvező nemzetközi feltételrendszer nyújtotta lehetőségekkel, a szektorért kormányzati illetékességgel bíró Külgazdasági és Külügyminisztérium elkötelezett Magyarország Űrstratégiájának megvalósítása mellett” – írta a tárca.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?