Létrehozva: 2020.02.06.

Uniós pénzekkel seftelt, 8 év börtönt kapott Gyurcsány cimborája

A vádirat szerint Kőrös Gusztáv, a DK vezetőségi tagja – álnéven – magát hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak kiadva – azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű – akár több száz milliós nagyságrendű –, vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket. Első fokon 8 évet kapott.

Nyolc év börtönre ítélte szerdán Kőrös Gusztávot, a Demokratikus Koalíció (DK) volt politikusát elsőfokon a Kaposvári Törvényszék – tudta meg elsőként bírósági forrásból a PestiSrácok.hu. Kőrös mellett több társa is börtönbüntetést, illetve pénzbüntetést kapott. A vád szerint magát államtitkárnak, illetve minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnbanda a rászedett vállalkozóktól 168,5 millió forintot csalt ki.

Kőrös Gusztáv, a Gyurcsány-párt volt Somogy megyei vezetőségi tagjával – Gyurcsány Ferenc régi jó személyes ismerősével – és 13 társával szemben a Somogy Megyei Főügyészség 2018 júniusában emelt vádat többrendbeli vesztegetés, hivatalos személyi jelleg színlelésével, üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt.

Kőrös Gusztáv Tibor azért, hogy a színlelt állami vezetői beosztása hitelesebbnek tűnjön, a vállalkozókkal tervezett találkozók alkalmával magát a Terrorelhárítási Központ bevetési öltözékéhez hasonló ruházatot és felszerelést – így lőfegyvereket utánzó riasztó- és légfegyvereket – viselő személyekkel kísértette. Arra is ügyelt, hogy a találkozókra az állami vezetők által is használt típusú és színű gépkocsikkal érkezzen, amikre a hivatalos jelleg hangsúlyozása érdekében megkülönböztető fényjelzést vásárolt, illetve a kíséretét adó vádlott-társai (az „ál-Tekesek”) őt államtitkárnak vagy képviselőnek szólítsák.

Kőrös Gusztáv Tibor, aki álnéven magát hivatalos személynek – hol a pályázatok elbírálásában közreműködő államtitkárnak, hol magas beosztású minisztériumi dolgozónak – kiadva azzal a hamis ígérettel ejtette tévedésbe a vállalkozókat, hogy kiterjedt kapcsolatrendszerén keresztül jelentős összegű, – akár több száz milliós nagyságrendű – vissza nem térítendő uniós támogatás elnyeréséhez segíti őket.

A vádlott ennek ellentételezéseként különböző pénzösszegeket kért, többek között arra hivatkozva, hogy a pénzt a pályázatokról döntő hivatalos személyek befolyásolására, megvesztegetésére fordítja, azonban ilyen kapcsolatokkal valójában nem rendelkezett.

A Kőrös Gusztáv Tibor által vezetett bűnszervezet hat vállalkozót tévesztett meg, akik közül öt személytől 4,5 millió és 80 millió forint közötti, összesen 168,5 millió forintot csaltak ki. A vádlottak 2017. október 6-ig további vállalkozók megtévesztését is előkészítették, azonban a bűncselekmény-sorozat folytatását a rendőrség közbelépése megakadályozta.

A bűnszervezet tagjai közül több vádlottnak az volt a feladata, hogy olyan jól menő és nagyobb beruházásokat tervező vállalkozókat kutassanak fel, akik a vállalkozásaik növekvő pénzigényét pályázati pénzekből akarták kielégíteni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt