Létrehozva: 2020.07.08.

Újabb veszélyes hír érkezett a Covid-19 vírusról

Egy kutatócsoport az új koronavírus okozta Covid-19 betegség lehetséges agykárosító hatására figyelmeztetett szerdán.

A University College London (UCL) tudósainak bizonyítékai arra utalnak, hogy a Covid-19 súlyos idegrendszeri szövődményekhez – gyulladás, pszichózis, delírium – vezethet. A kutatók 43 Covid-beteg esetét vizsgálták meg, akiknél időleges agyi működési zavar, stroke, idegkárosodás vagy más súlyos agyi rendellenesség jelentkezett.

Korábbi kutatások szintén megállapították, hogy az új betegség károsíthatja az agyat.

„Azt még meg kell vizsgálni, hogy a pandémiához kapcsolódóan elterjed-e széles körben az agykárosodás, amint az 1918-as influenzajárvány utáni Encepjalitis lethargica az 1920-as, 1930-as években” – mondta el a Reutersnak Michael Zandi, az UCL neurológusa, a kutatás egyik vezetője.

A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 leginkább légzőszervi betegség, ami a tüdő veszélyeztetheti, de neurológusok és agyspecialisták szerint egyre több a bizonyíték arra, hogy az idegrendszerre gyakorolt hatása aggasztó lehet.

A Brain című szaklap friss számában megjelent tanulmány a vizsgált esetek között kilenc olyan páciensről is beszámolt, akiknél az agyi gyulladás mellett az ADEM (acute disseminated encephalomyelitis) betegséget is megállapították, amely általában fertőzések után lép fel, heveny agyi és gerincvelői duzzanatot okozhat, amely az úgynevezett mielinhüvelyt, az idegsejtek hosszú nyúlványait beburkoló réteget károsítja és a szklerózis multiplexéhez hasonló tünetekkel, gyengeséggel, egyensúly- és látásvesztéssel járhat.

„Mivel a vírus csak néhány hónapja van jelen, nem tudhatjuk, mi mindent okoz hosszú távon, az orvosoknak azonban tudniuk kell a lehetséges idegrendszeri hatásokról” - mondta el Ross Paterson, a kutatás másik vezetője.

12 millióhoz közelít a fertőzöttek száma A világon 11 799 443 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 543 558, a gyógyultaké pedig 6 424 448 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai adatai szerint. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 2 998 760 fertőzött van, 131 457-en haltak meg, 936 476-an meggyógyultak. Brazíliában 1 668 589 fertőzöttről, 66 741 halálos áldozatról és 1 107 012 gyógyultról tudni. Indiában 719 665 fertőzöttet, 20 160 halálos áldozatot és 439 948 gyógyultat jegyeztek fel. Oroszországban 693 215-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 10 478-ra, a gyógyultaké 463 103-ra. Az Egyesült Királyságban a fertőzöttek száma 287 874, 44 476-an haltak meg a betegségben és 1375-en gyógyultak ki belőle. Spanyolországban 252 130 fertőzöttet, 28 392 halálos áldozatot és 150 376 gyógyultat regisztráltak. Iránban 245 688 fertőzöttet, 11 931 halálesetet és 207 ezer gyógyultat tartanak számon. Olaszországban a fertőzöttek száma 241 956, a halálos áldozatoké 34 899, és 192 815-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Törökországban 207 897 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 5260, a gyógyultaké 185 292. Franciaországban 206 072 fertőzöttről, 29 936 halálos áldozatról és 77 780 gyógyultról tudni. Németországban 198 343 a fertőzöttek száma, 9032 a halottaké, 182 661-en meggyógyultak. Kanadában 108 023 fertőzöttet, 8765 halálos áldozatot és 71 418 gyógyultat tartottak számon. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 84 917 fertőzéses esetet tartottak nyilván szerda reggel, valamint 4641 halálos áldozatot és 79 754 felépültet.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

ripost.hu

Baleset történt Győrben: halálgömbből zuhant a mélybe a motoros

hirtv.hu

Egy év felfüggesztett börtönre ítélték Ihász Sándort

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek

POLITIK

Meloni Tunéziában küzd az illegális migráció ellen

POLITIK

Brüsszelben félnek a nemzetállamoktól

POLITIK

Ismét fegyverszállítást sürgetett Ukrajnába a NATO-főtitkár