Létrehozva: 2020.01.27.

Új korszak kezdődik Győrben Dézsi Csaba András megválasztásával

Új korszak kezdődik Győr életében Dézsi Csaba András, a kormánypártok jelöltjének polgármesterré választásával – értékelte a kisalföldi városban tartott vasárnapi voksolás eredményét a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn Budapesten.

Hollik István újságírók előtt úgy fogalmazott: a kormánypártok számára ez nemcsak választás volt, hanem becsületbeli ügy is.

A politikus a kormánypártok nevében köszönetet mondott minden győri választópolgárnak, aki részt vett a vasárnapi időközi polgármester-választáson, és fontosnak gondolta, hogy beleszóljon Győr jövőjébe. Külön megköszönte azoknak, akik Dézsi Csaba Andrást támogatták szavazatukkal.

Hollik István kiemelte: a választás eredménye egyértelmű, a Fidesz-KDNP jelöltje fölényesen megnyerte.

Dézsi Csaba András megválasztásával új korszak kezdődik Győr életében – jelentette ki. Hozzátette: személyesen is ismeri a most megválasztott városvezetőt, és biztos benne, hogy a győriek bizalmát „kőkemény munkával” fogja meghálálni.

Kérdésre válaszolva a kommunikációs igazgató azt mondta: a Fidesz-KDNP mindig is arra törekedett, hogy erős és sikeres országot építsen.

Mindig remélik, hogy az elvégzett munkával kiérdemlik a választópolgárok bizalmát. Ugyanakkor hangsúlyozta: a győri polgármesterjelölt kiváló választás volt, Dézsi Csaba Andrásról mindenki tudja, hogy lokálpatrióta, egész életét Győr fejlesztésének szentelte, hétszer választották meg önkormányzati képviselőnek, és sikeres, aktív szívsebész.

Jó jelölt kell és keményen kell dolgozni, hogy kiérdemeljék az emberek bizalmát – foglalta össze Hollik István, hozzátéve: a kormánypártoknak ez iránymutatás a jövőre nézve.

Dézsi Csaba András a vasárnapi választáson a voksok 56,14 százalékát szerezte meg (23 932 szavazatot kapott). AZ MSZP-DK-Momentum-Jobbik-LMP jelöltjeként induló Pollreisz Balázs a szavazatok 39,05 százalékát kapta (16 646 voksot).

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút