Létrehozva: 2019.11.04.

Tolják a pénzt a haveroknak a balos önkormányzatok

Fizetésemelés, megnyílt pénzcsapok, elnapolt ígéretek, baloldalon belüli konfliktusok, visszatérő régi arcok – még csak három hét telt el a balliberális oldal október 13-i áttörése óta... A Mandiner elkészítette a tíz legnagyobb botrány krónikáját.

Bár október 13-án hatalmas esélyt kapott a magyar baloldal arra, hogy bizonyítsa kormányzóképességét, a Budapesten és néhány megyei jogú városban tapasztalható áttörést botrányok sora követi – írja összeállításában a Mandiner.

  • A pesterzsébeti DK és MSZP első dolga az volt, hogy megemelték a saját fizetésüket
  • Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, amivel a képviselők bruttó bére 411 ezer forintra nőtt.

    A képviselő-testület baloldali többsége az ellenzéki érdekszövetségből kihátráló Momentum Mozgalom helyére álló Jobbikot is azonnal városházi pozíciókhoz juttatta.

    Részletek: itt.

  • Újbudán is megnyíltak a pénzcsapok
  • Újbudán a DK-s polgármester László Imre előterjesztése nyomán a törvény alapján adható legmagasabb bért szavazták meg az alpolgármestereknek, ráadásul az új ciklusban a korábbi kettő helyett négy helyettese lesz a kerület első emberének. A DK-s Bakai-Nagy Zita; a párbeszédes Barabás Richárd; a szocialista Hintsch György bruttó 928 100 forintot (költségtérítés: bruttó 139 200 forint), a momentumos Orosz Anna pedig bruttó 979 100 forintot (költségtérítés: bruttó 146 900 forint) vihet haza.

    Újbudán felduzzasztották az alpolgármesteri stábokat is. Növelték a bizottságok számát, amely szintén plusz pénzt jelent az önkormányzati képviselőknek, ezen kívül több lesz a tanácsnok is. Így egy bizottsági elnök, aki tanácsnok is egyszerre, a bruttó 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett bruttó 426 ezer forintot vihet haza.

    Részletek: itt.

  • Horváth Csaba megpróbálta átláthatatlanabbá tenni Zuglót
  • Horváth Csaba már a zuglói önkormányzat első ülésén úgy módosította volna a képviselőtestület szervezeti és működési szabályait (SZMSZ), hogy polgármesterként a testületet megkerülve hozhasson döntést a hatáskörébe tartozó szinte bármilyen ügyben, ha azt halaszthatatlannak minősíti.

    A média nyomásának köszönhetően azonban Horváth végül megfutamodott és visszavonta előterjesztését, de előtte még az Indexnek azt mondta, hogy a zuglói önkormányzat nem értékesít ingatlanokat, holott a Népszava tele van a zuglói önkormányzat ingatlanhirdetéseivel.

    Részletek itt, itt és itt.

  • A DK-s László Imre bejelentette: leállítaná a szuperkórház építését
  • Újbuda DK-s polgármestere, László Imre a Hírklikknek adott interjúban azt mondta, ha tehetné, akkor meggátolná az Újbudán épülő szuperkórház beruházását.

    A Magyar Nemzet korábban megírta: az 1,2 millió ember ellátásáért felelős Dél-budai Centrumkórház (DBC) a tíz év alatt hétszázmilliárd forintos forrásból gazdálkodó Egészséges Budapest program keretében épülne fel a XI. kerületben, az M1-es és M7-es autó­pálya közös szakasza mellett.

    Részletek: itt.

  • Cenzúra Ferencvárosban
  • Ahogy arról beszámoltunk, nyomdába küldés előtt el kellett küldeni a kerületi újságot az új ferencvárosi polgármesternek – ez abból a levelezésből derült ki, amelyben arra kérték a lap egyik munkatársát, hogy „az újságot nyomdába történő továbbítás előtt a [email protected] e-mail címre küldd meg”.

    Az Indexnek pár nappal ezelőtt a szabad sajtó fontosságáról beszélő Baranyi Krisztina azzal magyarázza az eseményeket, hogy az önkormányzati irodavezető Bácskai János volt fideszes polgármester embere, és bizonyára csak beindultak nála a „reflexek”.

    Részletek: itt és itt.

  • Gajda Péter nemet mondott Karácsony Gergely stadionstopjára
  • Karácsony Gergely a kampány során „stadionstopot” ígért, amely szerinte azt jelentené, hogy nem lehet Budapesten stadiont építeni, amíg nincs minden kerületben CT. A helyzet tisztázása végett Gács Pál, a Honvéd FC klubvezetője levelet írt a kispesti polgármesternek az épülőben lévő Bozsik stadion miatt.

    A válasz sem váratott magára sokáig, Gajda Péter szinte rögtön reagált és megnyugtatta Gácsot, hogy elkötelezett a stadion megépítése mellett.

    Részletek: itt.

  • Karácsony Gergely legfőbb ígéretei napirendre sem kerülnek a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén
  • A fővárosi közgyűlés alakuló ülésén Karácsony egyetlen fontosabb, komoly anyagi vonzattal járó ígérete sem kerül napirendre. Nem lesz téma az új ingatlanadó és nem kerül bevezetésre a 14 év alattiak ingyenes tömegközlekedése sem, mindössze a korhatárt módosítják 6-ról 7 évre. De nem kerül bevezetésre a stadionstop, és a Ligetprojekt leállítását sem viszi a közgyűlés elé Karácsony.

    Részletek: itt.

  • Azokat akarja Karácsony a helyettesének, akiket korábban kritizált
  • Várhatóan a DK-s Gy. Németh Erzsébet és az MSZP-s Tüttő Kata is Karácsony Gergely helyettesei lesznek, annak ellenére, hogy Karácsony a kampányában előkerült hangfelvétel szerint pont őket emelte ki, nem épp pozitív kontextusban.

    A főpolgármester az említett hangfelvételen Tüttőről azt mondta: „a Tüttő Katát én is benéztem, nem tudtam, hogy a Leisztingernek vannak ezek az ügyei az V. kerületben. A Tüttő egyébként a XII. kerületben is indulhatott volna, ha tudom ezeket, csak én is későn tudtam meg. Nem akarok álnaiv lenni, hogy akkor a Leisztingernek az élettársa, a volt felesége, vagy a mostani, ezt nyilván nem tudom, nyilván nem egy erős ajánlólevél.”

    Pár héttel ezelőtt pedig még Gy. Némethről sem volt túl jó véleménnyel az új főpolgármester. A kiszivárgott hangfelvételen róla azt mondta: „az a veszély nem fenyeget, hogy a XVII. kerületben Gy. Németh Erzsébet megnyeri a választást.”

    Részletek: itt.

  • Nem mond le mandátumáról a korrupciós és kokainozós botrányba keveredő kispesti szocialista
  • A korrupciós és kokainozós botrányba keveredett volt MSZP-s képviselő igazságtalannak tartja a párt etikai tanácsának döntését.

    „Nem érzem úgy, hogy le kellene mondanom a képviselői mandátumomról, ahogy az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának döntését is igazságtalannak tartom. Azt gondolom, hogy engem is megillet az ártatlanság vélelme. Sajnálom, hogy az MSZP ezt az alkotmányos alapelvet nem tartja tiszteletben, és nem érvényesíti a tevékenysége során, legalábbis irányomba biztosan nem” – írta közösségi oldalán Lackner Csaba, akit a botrányok után kizártak az MSZP-ből.

    Részletek: itt.

  • Molnár Miklós, akinek megérte váltani: öt év alatt 80 milliót fog keresni
  • Molnár Miklós idén év elején állt át a szombathelyi ellenzék oldalára, majd végig a Fideszt támadta a kampány során. Az új baloldali többség pedig már az első közgyűlésen jól jövedelmező kifizetőhelyhez juttatta, így öt év alatt 80 millió forintot fog keresni a Vasivíz Zrt. élén. Ez ráadásul csak az alapbére Molnárnak, ugyanis amennyiben a kitűzésben szereplő feladatokat teljesíti, éves szinten ötven százalékos prémium is jár neki, így öt év alatt összesen akár 120 millió forintot is eltehet a politikus.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Szoboszlai Dominik Curtisszel töltötte az éjszakát

    origo.hu

    Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

    borsonline.hu

    Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

    mandiner.hu

    Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

    mindmegette.hu

    A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

    magyarnemzet.hu

    Viszonya lehetett a játékosával, menesztették az angol klub edzőjét

    origo.hu

    Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

    mindmegette.hu

    10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

    ripost.hu

    Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

    ripost.hu

    „7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    POLITIK

    Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

    POLITIK

    Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

    POLITIK

    Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

    POLITIK

    Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

    POLITIK

    Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

    POLITIK

    Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

    POLITIK

    Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

    POLITIK

    Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat